Nagyapám, Dr. Oláh Miklós, aki 1956-ban a Földes matematika-fizika tanára és osztályfőnöke volt, aktívan részt vett a miskolci forradalmi eseményekben. A történet ismert: a forradalom idején a Földes tantestülete és diákjai új nevet adtak az intézménynek, Széchenyi István Gimnázium lett a neve, pár hónap erejéig.
Szabadságszerető ember volt és ebben megtörhetetlen.
, műveletlenséget, de különösen a hazug rendszert, amelyben akkoriban éltek. Később is hiába fenyegették, hiába próbálták beszervezni, a pártba beléptetni, hajthatatlanul hitt a forradalom eszményében, nem lehetett megtörni. Még úgy sem, hogy szüleinek megölésével fenyegették meg nem egyszer. És ezt az elkötelezettséget igyekezett átadni diákjainak is, akikkel haláláig mély barátság kötötte össze.
, műveletlenséget, de különösen a hazug rendszert, amelyben akkoriban éltek. Később is hiába fenyegették, hiába próbálták beszervezni, a pártba beléptetni, hajthatatlanul hitt a forradalom eszményében, nem lehetett megtörni. Még úgy sem, hogy szüleinek megölésével fenyegették meg nem egyszer. És ezt az elkötelezettséget igyekezett átadni diákjainak is, akikkel haláláig mély barátság kötötte össze.Sokaknak van személyes kötődése 1956-hoz. Én büszke vagyok Rá és örülök, hogy felnőtt fejjel is volt még módom beszélgetni Vele a forradalomról, szabadságharcról, jó értelemben vitatkozni a világ dolgairól.
Tisztelet a Bátraknak! 
Dicsőség a Hősöknek! 

57 Responses
Miklós egy kiváló liberális úriember volt, az SZDSZ jelöltje.
Bepalizta a komcsikat erősen szidalmazó SZDSZ és nem hallgatott a mérsékelt MDF-re?
sok REFORM újságot olvasott.
Húú, az elején mekkora komcsiellenes véresszáj volt az SZDSZ. Hogy lóvá tették már a népet!
Hát még kövérlaci, amikor az SZDSZ jelöltjeként indult a választáson!
Követelte a fidesz leválását az SZDSZ-ről.
Történelmi tett!
Az SZDSZ-en belülről, de még a fidesz-en kívülről követelte? Ez egy hős.
Ezek személyes 56-os élmények?
Volt a Földesben egy régivágású matektanár, akit csak Vizesként emlegettünk.
Amikor arról volt szó hogy kimegyünk harcolni és/vagy tüntetni, azt mondta, rendben, de előbb egy kis földrajz, történelem és értelem óra legyen.
Behozatta a világtérképet a földrajzszertárból és megmutatta hogy nagyságrendi különbség van a felek között. Lakosságszámban és haderőben is.
Történelemből elmagyarázta, hogy a háború után a Jaltai-paktum alapján minket eladtak az orosznak, tehát nem várhatunk segítséget. A rádiókban hallott cukkolást nem vehetjük komolyan.
Az értelemórán megkérdezte, hogy mivel akarunk harcolni. Nevetett. Aztán hadtörténeti elbeszélést tartott.
Szóval lényeg a lényeg, az osztály, eltérően néhány hepciáskodó osztálytól, teljes létszámban folytatta a tanulást.
Ezt is mondta?
„2099-ig Németországot az USA kézivezérli, és így, csak az kerülhet ott trónra, akit azok odaraknak!!!
Gerd-Helmut Komossa, a katonai kémelhárítás volt parancsnoka beszámolt könyvében (Die deutsche Karte), hogy a titkos államszerződést 1949 május 21.-én írták alá és 2099-ig van érvényben. Minden egyes kancellár hivatalba lépésekor alá kell, hogy írja. Németország kötelezi magát ebben, hogy 2099-ig nem nyilvánítja ki állami szuverenitását, a médiákat az USA ellenőrzésének alárendeli és az arany tartalékát garanciaképpen átengedi az USA-nak.”
Azt is mondta, hogy az USA Irakban agresszor volt. Felesleges tüntetni?
KAMU!
annyira, hogy senki nem cáfolja a dokumentumokat
Milyen dokumentumokat?
Die deutsche Karte: Das verdeckte Spiel der geheimen Dienste. Ein Amtschef des MAD berichtet Hardcover – December 1, 2009
Ez lenne a „dokumentum” amit cáfolni kellene ? :):):):
csak benne levő irat fényképeket
Ezekben sehol nincs leírva, hogy 2099-ig Németországot az USA kézivezérli.
Mutass valami mást nagy hazudozó!
Rendeld meg a könyvet
Minek? Élőben olvassam azt, ami nincs benne a könyvben?
Megint előkerültél laposföldes? :):):)
A Föld ,ha lapos lenne a macskák mindent lelöknének a széléről. Téged is!
Itt vagy! tehát, nem lapos
A Föld kerek, ezért van, hogy be tudod dugni a saját fejedet a s.ggedbe.
Itt vagy! Látjuk…
ha te mondod, lapostetves
Lehet hogy mondta, nem tudhatom. Akkor épp a térképért voltam a szertárban. 🙂
Tüntetni kell. Akkor az egyetemisták, most a középiskolások, a legközelebbi balfaszoldali bukta alkalmával már az óvodások következnek. 😛
Már megint az óvodásokról fantáziálsz pedomaci?
Ezek szerint az amerikaiak vagy a „szerződést” nem ismerik vagy a naptárat ..:):):)
2017 „Németország sikeresen hazaszállított 674 tonnányi aranytartalékot – ez a valaha volt egyik legnagyobb ilyen jellegű küldetés – számolt be a Financial Times alapján a Portfolio.”
hja és a német függőséget szívesen kicserélték eu függőségre
de szóltak a dánoknak, hogy maradjanak Angela telefonvonalán
A „titkos szerződés” ellenére? :):):::)
Dobó Istvánról mi volt a véleménye?
Nem volt téma. Olvastunk sokfélét.
„Az török áfium ellen való orvosság”-ot is.
De most „Az jenki áfium ellen való orvosság” az aktuális.
Nem volt békepárti
ellentétmen a mi disznónkkal
Szép hazugság, majdnem elhittem.
Valójában te a rádióban hallgattad a híreket (ezzel te hencegtél itt többször is) a biztonságos otthonodban, míg a többiek kint voltak az utcán, hogy harcoljanak egy jobb országért. Vártad, hogy mások kikaparják számodra a gesztenyét, aztán amikor ez nem sikerült, a legnagyobb nyugalommal jelentkeztél egyetemre, ahova fel is vettek annak ellenére, hogy kulákgyerek voltál (állítólag).
Vajon hogy kerültél be az egyetemre? Vajon miért nem támogattad a forradalmat te kis karhatalmista ivadék?
ózdi? az nem Veres Pali?
Jól van kis forradalmár.Látom mindenki nyitott könyv az agyadban. Csak olvasni nem tudsz. 🙂
Igazad van. 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂
http://pctrs.network.hu/clubpicture/2/7/7/_/a_boldogsag_titka_2077877_7353_n.jpg
„Ha ez sem rázza meg alapjaiban a Karmelitát úgy, hogy Orbán Nagy Erzsébet előtt izzadva, reszkető kézzel írja alá az 50% alapbéremelést 2020.01.01-ig visszamenőleg, akkor semmi.”
Az utcai harcos gazdád pártízezer diáktól is zalaegerszegig húzta a szarcsíkot..:)::)::)
orbán, 2008:
„Az agresszornak mindig remek propagandája van, és meg tudja adni az okát annak, hogy miért kellett agresszorként viselkednie. 56-ban is végül ha az oroszokat hallgattuk, kiderült, hogy mi tehetünk arról, hogy arról, hogy ők kénytelenek szétlőni Budapestet és itt állomásozni Magyarországon. Ha most hallgatjuk őket, kiderül, hogy nekik azért kell Grúziában állomásoztatni katonai csapatokat meg szétlőni grúz városokat, mert a grúzok erre kényszerítik őket. Hát az agresszor mindig ilyen, ez az imperializmus.”
http://mosonszolnok.network.hu/blog/mosonszolnok-klub-hirei/amit-orban-viktor-nem-tett-ki-a-honlapjara-allambiztonsagi-multjarol
O.L.K.T? ????
kontraproduktív
Olyan mintha Dubceket ócsárolnád Szlovákiában
ÁBTL
olyan mintha embernek tekintenék egy fideszest
a cuclib 12 évig volt kormányon
ennyi idő alatt csak tudott ezt-azt-amazt -emezt manipulálni
ócska bolsi trükk
ti is 12 éve vagytok kormányon. Vajon ti mi mindent manipuláltatok?
na ezért röhöglek körbekarikába az ügynöklistáddal
ezért köpök egy nagyot a Göncz városrész láttán
Röhögcsélsz és köpködsz. Ennyit tudsz zigóta.
az aljadék elvtársaid teszik
akik a köteles beszédet diktálják
Akkor a bíróságon ezt be is bizonyíthatod szolga nem igaz?
Minek?
Lásd Kövér hamis igazolványát
Kövér már igazolványt is hamisít?Nem mintha meglepne…:)):)
az aljadék elvtársaid teszik
akik a köteles beszédet diktálják
Szóval nem dolgozott az mszmpnek a lackó? (A „csak a koszos poharakat mosta el/csak kávét vitt be” meséket hanyagold…) :):)
Gratulálunk a nagypapához, kár, hogy elég messze esett az alma a fájától.
a dagadt koca mitől fél ennyire? Van már másfél mázsás a disznaja, ennyire fél a gyíkvallú libsi diákoktól?
O.L.K.T? ????
kontraproduktív
Olyan mintha Dubceket ócsárolnád Szlovákiában
ÁBTL
olyan mintha embernek tekintenék egy fideszest
https://uploads.disquscdn.com/images/ae7d92770c4709c1761deb5de04886c7e9e9f04dec9bcc468b1a5fd96c1908d0.png?w=800&h=529
Hogy érzi magát a főispáni
szerepjátékban ?
és te a holding FB-ban
visszajött már minden elvtárs?
restauráció megvalósulási % ?