Magyarország megszavazta a nyolcadik szankciós csomagot is Oroszországgal szemben, ahogy az eddigieket is – miközben a kormányzat a brüsszeli szankciókat teszi felelőssé minden bajért.
Az, hogy Szijjártó Péter szeptember második felében határozottan kijelent valamit, egyértelműen állást foglalva a szankciók ellen, az eddig sem és most sem akadályozta meg abban a “nemzeti oldalt”, hogy ismét megszavazza az EU-ban az oroszokat sújtó intézkedéseket. Amit ugyanúgy a külügyminiszter jelentett be.
A részletekről Juszt László tett közé egy írást a Facsén.
“El kell felejteni a nyolcadik szankciós csomagot, az ugyanis csak tovább mélyítené a nehézségeket. Az Európai Unió végre fejezze be a nyolcadik szankciós csomag emlegetését, fejezze be minden olyan intézkedés kilátásba helyezését ami az energiaellátási válságot még mélyíti, még súlyosbítja.” – jelentette ki Szijjártó New Yorkban. (MTI 2022.09.20. 08:10)
“Az Európai Bizottság szeptember végén tett javaslatot az Oroszországgal szembeni nyolcadik szankciócsomagra. A nyolcadik szankciós csomagot Magyarország is megszavazta.” Szijjártó Péter ezt ma a Facebookon jelentette be.
444-es sz@tkavarás
Nem érint minket, ezért aláírták a szövetségi kötelezőt
Mind a nyolc kötelező volt?Akkor mi a f@szról akartok konzultálni 3 mrdért?
Fáj Neked?
Mi értjük
Te meg úgyis a kukába dobod.
Pótcselekvés nerdebileknek?
arról hogy idióták vagytok, de kártékony, magyargyűlölő idióták
Igen?AKkor miért nem mondasz meg az apukádnak szaros? ::))
Na mégegyszer, mert elsőre kevés volt az agysejted:
ami másokra vonatkozik, azt – ebben az elmeháborodott EU-ban – miért ne támogatnánk? 🙂 🙂 🙂
Ja. ja, fideszes első szabály:
nekünk akkor jó, amikor mindenki másnak rossz!
Ja, Juszt Lacika 😁😅🤣😁
Vagyis nem mondott ilyeneket petike?Nem látom a feljelentést.
Kis buzi, 9millió embernek belehazudik a szemébe!!!
Ha, te mondod
Miért is buktatta le juszt Lacika Frei Tamást?
miért, cseléd? csak mert köze nincs
https://a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2Fwww.itthon.ma%2Fwp-content%2Fuploads%2F2022%2F01%2FXEOktkpTURBXy8yOWUyYzcxYjY2ODY5MzFmMWE1NGYyMDM4Mzk4NjlkOC5qcGeRlQLNAugAwsM.jpeg&key=0KghWl8GWkPfMJxfFXjxHg&w=800&h=418
MAGYARORSZÁG JOBBAN TELJESÍT !
ELŐRE MEGYÜNK, NEM HÁTRA . . .
VÁLTÁSSAL EGYÜTT:
100 MAGYAR FORINT = 1 ROMÁN LEJ.
KÖSZÖNJÜK orbán, matolcsy ÉS varga POLGÁRTÁRSAKNAK, VALAMINT szijjártó és palkovics POLGÁRTÁRSAKNAK, ILLETVE A MAGYAR KÚRMÁNYNAK.
Szijjártó Péter egyetlen évben több mint kétszer annyit használja a honvédségi Airbusokat, mint az összes holland kormánytag 8 hónap alatt.
Az összes uniós pénzt egy összegben és azonnal kéri a Fidesz
.
éhesek a disznók, visítanak az ólban
.
– Ide azonnal egy összegben a támogatást mert ha megbukunk nem tudunk lopni. Addig lopjunk amíg lehet!