LETAPASZTOTT SZÁJJAL TÜNTETTEK A VÉLEMÉNY SZABADSÁGA MELLETT A MISKOLCI HERMAN GIMNÁZIUMBAN

Fekete szigetelőszalaggal leragasztott száj, befogott fül, letakart szem; mint aki nem lát, nem hall, és nem beszél – az akcióban részt vevő pedagógusok szerint ilyennek szeretné látni az oktatási vezetés és a magyar kormány a tanárokat. Közel negyven tanár sorakozott fel csendben szerda reggel 7:45-kor a miskolci gimnázium előtt. Nem volt hangosbeszélő, vezérszónok se állt a pedagógusok élére – egyszerűen kiálltak, és némaságukkal tiltakoztak a tanítás 8 órai megkezdéséig.

– Azt szerettük volna szimbolikusan kifejezni, hogy lényegében elvették a szólásszabadságunkat, a véleménynyilvánítási jogunkat – mondta  Pilz Olivér, a Miskolci Herman Ottó Gimnázium tanára. – Azt látjuk ugyanis, hogy aki ma a közoktatásban elmondja a véleményét, az lényegében kikerül az oktatásból, kirúgják. A csendben maradással pedig azt akartuk kifejezni, hogy úgy tűnik: a kormányzatnak az a kényelmesebb, ha meg sem szólalunk. Azt hibáztatják, aki kritikát fogalmaz meg, és nem azt, aki az adófizetők pénzéből nem gondoskodik a diákok minőségi oktatásáról.

Kép és szöveg minap.hu

28 Responses

  1. ja, ja … az oktatás állapotáért… gumiszabály

    „A hasznos idióta a politikai zsargonban olyan ember, aki tudatlanságából kifolyólag önként, lelkesedésből szolgál egy olyan érdeket, amellyel, ha ismerné a valódi természetét, nem szimpatizálna. Eredetileg a Szovjetunió nyugati szimpatizánsait nevezték így (a kifejezést rendszerint Leninnek tulajdonítják, de valódi eredete nem ismert[1]).”

    wikipédia

    3
    6
  2. „Szóval megint lesz tanártüntetés. Meg sztrájk. Vagy élőlánc. Vagy hídfoglalás. Nehéz követni, melyik nap épp melyik. Hogy könnyebb legyen: mindegyik lesz, ugyanazon a napon. És ez most már tényleg olyan monstre, giga-mega, össznépi lesz, hogy a Váli-völgyi taschenhitler rémülten tépi mindjárt az intarziát a Karmelita faláról, és alagúton, a Puskás stadion érintésével, majd pedig helikopterre szállva menekül Üzbegisztánba.

    Fekete-Győr Andrást vállán viszi a tömeg a Parlament elé, ahol Puzsér Róbert felkeni Brüsszel magyarországi helytartójának (és Románia királyának), majd pedig Hadházy Ákossal karöltve közösen csatlakoznak azonnal az Európai Ügyészséghez.”

    2
    8
  3. „És ha a hangadó szülők mögé nézünk, akkor pontosan ezt látjuk. Hogy ők azt várják el a tanároktól, hogy tanítsanak. Az iskolától, hogy napközben gondoskodjon a gyerekről, vigyázzon rá, mert ő dolgozik, és nem tud. Nem szeretné, hogy tüntetésekre ráncigálják sem őt, sem a gyerekeit. A szülői munkaközösségek körleveleiben nem meri ezt elmondani, mert tudja, hogy a néhány DK-s hangadó azonnal keresztre feszítené. Ezért inkább csendben marad. Egy 40 fő körüli levelezőlistában ugyanaz a 4–5 ember nyomja folyamatosan a dudát. A többiek nem szólalnak meg. Ignorálják a leveleket. Aztán amikor már valakinek nagyon elege van, hogy napközben dolgozni próbál, de az e-mailjére agitáló üzenetek véget nem érő sora érkezik, akkor udvariasan megkéri a csoportvezetőt, hogy vegye ki a levelező listából. Mert látja, hogy a szülői munkaközösség eredeti funkciója helyett politikai szervezkedést folytat. És ebben ő nem szeretne részt venni, nincs rá kapacitása, nem érdekli. És emiatt szép lassan el is vesztették az ő korábban meglévő, a tanárok iránti szolid együttérzését, támogatását.

    Senkinek ne legyenek illúziói: a mostani tüntetésen sokan lesznek. Óriási energiákat fektettek a megszervezésbe, a felperzselt föld taktikáját alkalmazva. De afelől se legyenek senkinek illúziói, hogy a tömeget nem az esetlegesen jogos igényeikért felszólaló tanárok teszik ki, de még csak nem is a velük szolidáris szülők. Hanem a vágyvezérelt orbanofóbok. A valódi jelszó az O1G, nem pedig a gyerekek jövője. És erre csak egy szűk kör vevő. A szülők nagy része távol marad. A gyerekeit pedig az iskolában szeretné tudni, nem a hidakon. És ez a csendes többség.”

    4
    9
    1. „Kövér László a pedagógusok helyzetéről azt mondta, béremelésre szükség van, jelenlegi bérük ahhoz a munkához és felelősséghez képest, ami terheli és kötelezi őket, nem méltányos.
      Hozzátette: mivel a gyermekeink jövője múlik az oktatási rendszeren, hosszú távú stratégiai kérdésként kell szem előtt tartani, hogyan lehet az iskolarendszert és a pedagógusbéreket is olyan állapotba hozni, hogy ne legyen ok az aggodalomra.”

      2
      1
      1. 1989-ben mondta? Amikor táblával a nyakában tüntetett a tanárokért?
        Érdekes, hogy most kussban van akasztós laca!

        4
        1
  4. Sok agynéma hermanos tanár. Látom ott van az a szegény kövér tesis is. Annak éppenXXXXXXXXXXXXXXi.

    3
    10
        1. Sehol egy betört kirakat, felszedett utcakő, szétvert autó, lángoló épület?

  5. hol van a libsikeltető zrínyi? beszartak a liberó tanárok, kölykök? a főnökük is egy fideszesnek álcázott libsi. 😀

    3
    7
  6. Látom kivezényelték mocskolódni az összes helyi debil fidesztetűt!
    Egyébként ha problémátok van a tüntető tanárokkal, s.ggnyalók, miért nem mentek ki hozzájuk és mondjátok meg nekik személyesen? Beszari söpredék!

    6
    2
  7. A ne szólj szám, nem fáj a fejem, így lesz meg az én helyem, a hetvenes évek vége körötti kommunisták elleni jelmondatként jött létre. Egyszer már megírtam, de nem tették fel.

  8. Egy bráner jobban állna nektek, mint az akciós szigetelő szalag. Libsi csürhe!

    3
    4

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Friss kommentek

Népszerű