Ezeket az intézményeket zárják be Miskolcon az energiaválság miatt

Városvédelmi intézkedésekről döntött Miskolc vezetése.

Miskolci Csodamalom Bábszínházban a kisebb előadások a kamaraterembe költöznek, rövidül a próbák és a világítópróbák ideje, több lesz a külső helyszínen megtartott előadás, decemberben a két ünnep között szünetelnek a matinék, az előadásokat pedig csak megfelelő számú közönség, legalább ötven fő esetén tartják meg, illetve átállnak az épület hőszivattyús fűtésére.

Átmenetileg nem lesz látogatható a Lovagi Tornák Tere, a Gárdonyi Géza Művelődési Ház, illetve a Vasgyári Közösségi Ház. A Görömbölyi Közösségi Házban kizárólag projektrendezvények megtartására lesz lehetőség.

Október 21-től nem fogadnak olvasókat a miskolci fiókkönyvtárak, dolgozóik a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban folytatják majd a munkát, nyári nyitva tartás mellett, valamint havi szinten két szombaton biztosítják a szolgáltatást.

A Herman Ottó Múzeum központi épülete továbbra is nyitva áll majd a látogatók előtt, az egyéb kiállítóterek működése átmenetileg szünetel majd.

boon.hu