Bereményi Géza: Somlai Margit
Somlai Margitot láttam én
piacon guberálva,
ősz kicsi kontya úgy feszült,
mint rég az iskolában.
Láttam ott Somlai Margitot
lila eres kezével
szemétben turkálni, s bújtam ott,
ne övé legyen a szégyen.
Bújtam a földbe, bódé mögé be,
vén Margit néni, ne láss meg soha.
Somlai Margit, mit guberálsz itt?
tán azt a szót, hogy, hogy iskola?
Oxfordi diplomás Somlai,
latin-angol tanárnő,
öt nyelven tudta mondani
azt a szót, hogy Teremtő.
S nyolcvanöt éves kézzel ott
ügyesen túrt szemétben,
a Teremtő éppen nem figyelt,
őhelyette is néztem.
Bújtam a földbe, bódé mögé be,
Somlai Margit, nem én,
nem én teremtem, nincs hozzá kedvem,
ezt a világot, nem én.
Somlai Margit, láttam én,
talált egy fél pár kesztyűt,
és vele örültem lesben ott,
hogy a Teremtő enyhült.
Bújtomban szurkoltam: Istenem,
Istenem és Teremtőm,
a kesztyű párját lelje meg,
segíts a vén tanárnőn.
Ultima hora non datur secunda,
a kesztyű párját lelje meg,
add a kezébe, Teremtőm, végre,
a végén még más találja meg.
Mivelhogy volt ott rengeteg
szemétben túró pára,
s minden bódé mögé bebújt
mindnek egy tanítványa.
Piacon járva láttam ezt,
láttam, és jól megnéztem,
úgy mondtam el most, úgy, ahogy
volt is ez voltaképpen.