Andrei Marga, a kolozsvári BBTE egykori rektora szerint Ukrajnát „természetellenes határok” veszik körül, ezért a háborúban álló országnak területeket kellene átadnia többek között Magyarországnak és Romániának – írja a Krónika Online.

A román médiában jelentős visszhangot kiváltó kijelentéseket a cikk szerint pénteken, a gyulafehérvári könyvvásár keretében tette a 76 éves Herder-díjas filozófus, politológus, akinek a szemlén bemutatták „A demokrácia sorsa” című új kötetét. Az 1997 és 2000 között oktatásügyi, 2012-ben néhány hónap erejéig külügyminiszteri tisztséget betöltő egykori politikus a könyvbemutatón úgy fogalmazott: Ukrajnát „természetellenes határok” övezik.

Ukrajnának szerinte területeket kell átengednie: Magyarországnak Kárpátalját, Lengyelországnak Galíciát, Romániának Bukovinát, Oroszországnak a Donbasszt és a Krímet. „Ezek más országok területei” – idézte Andrei Margát egy román portál.

Marga azt mondta, addig nem lesz nyugalom Európában, amíg az Egyesült Államoknak, Oroszországnak, Németországnak, Ukrajnának és Kínának nem sikerül valamilyen megállapodásra jutni a mostani konfliktus kapcsán.

A bukaresti sajtó szombaton figyelt fel a korábban a Román Kulturális Intézetet is irányító Marga állásfoglalására – írja a Krónika Online –, amelyet a legtöbben „sokkolónak” és „provokációnak” neveztek.

444.hu