Nemes Rita csak a DVTK-tól köszönt el…

Nemes Rita atlétával kapcsolatban a diósgyőri klub hétfőn este, az NB II-es DVTK – MTK (3-0) bajnoki labdarúgó mérkőzés szünetében jelentette be, hogy elbúcsúznak tőle. A 32 éves hétpróbázónak azonban csak a piros-fehéreknél járt le az ideje, mert egy új fejezet kezdődik az életében.
– Lehet, hogy sokan nem pontosan értették, hogy milyen bejelentés történt velem kapcsolatban, hiszen a kenus Bodonyi Andrással együtt búcsúztattak minket, és bár úgy tudom, hogy ő ténylegesen visszavonul, az én esetemben nem erről van szó. A DVTK-tól búcsúztattak el, ami nem jelenti azt, hogy atlétikát is magam mögött hagyom – mondta Nemes Rita, aki arra a kérdésre, hogy ez alatt mit kell érteni, a következőket mondta: – A diósgyőri klubbal július 31-ig volt szerződésem, és ez ugye lejárt, amit nem hosszabbítottunk meg. Jelen állás szerint arról van szó, hogy egy másik klub színeiben folytatom az atlétikát, mert szeretnék még versenyezni.
Azt ugyan nem akarta elárulni Nemes Rita, hogy melyik klubbal írhat alá szerződést, de a DVTK-tól történt búcsúztatása után egy nappal az MTK Budapest youtube, vagyis videós csatornáján azt jelentette be, hogy a fővárosi kék-fehéreknél folytatja pályafutását.

boon.hu