Skip to content

Megvan az időpont! Ekkor megy csődbe egész Magyarország

Megvan az időpont! Ekkor megy csődbe egész Magyarország

G7 és a napi.hu cikkéből kiderült, hogy a megugrott rezsi miatt a szegényebbekre csőd vár, ha az állam nem dob nekik pénzügyi mentőövet, a gazdagabbaknak pedig durva takarékossági intézkedéseket kell bevezetniük.

Megvan az időpont! Ekkor megy csődbe egész Magyarország

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Tehát ha legkésőbb októberig nem kapnak állami támogatást, számos önkormányzat egyszerűen fizetésképtelen lesz. Még a gazdagabb településeken is fel kell függeszteni a helyi szolgáltatásokat. Azaz két hét múlva teljes csőd lehet Magyarországon.

A 2021-es adatok alapján az önkormányzatok összes kiadása évente 2900 milliárd forint körül van. Ebből közüzemi díjakra a költségvetési beszámolók szerint 34 milliárd forintot, közvilágításra pedig 30 milliárdot költöttek, ami a kiadások alig 2,2 százaléka volt. Csakhogy a tavaly még összesen 64 milliárd forintos energiaköltség a jelenlegi árakon 600-700 milliárd forintra ugrott.

A legszebb romok Nagyvázsony körül, varázslatos túrát mutatunk, nézz bele te is a videóba!

Természetesen lejjebb állítják majd a fűtést és hosszabb szüneteket próbálnak tartani a közintézményekben, de ezzel csak 10-20 százalékos megtakarítást lehet elérni.

Ráadásul az önkormányzatok még akkor sem fizethetnék ki ezt a teljes összeget, ha lenne rá pénzük. A gazdálkodásuk ugyanis kötött, az államtól vagy az uniótól kapott fejlesztési forrásokat például nem lehet rezsire fordítani.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



55 Comments

  1. Névtelen
    2022.09.14. 10:24

    Ahh!
    Akkor az orosz, amerikai imperializmus árnyékában gazdagodik a magyar?

    Anno a Fővárosnak is 300 ezer szlovák kőműves adta az arculatát.

    Áramlott az arany az ország belsejébe

    TI MEG MIT ÖSSZE NEM PICSOGTOK A HORTHY ÁLTAL ÉPITETETT
    -diósgyőri várfürdőről
    – a villanytelepi fürdőről
    -stb, stb, stb

    még a „Nagy-Miskolc ” technikus terminust is loptátok.

    15
    • Névtelen
      2022.09.14. 16:17

      ahh 🙂
      te buzi vagy

  2. Névtelen
    2022.09.14. 10:25

    2010-től Megvan az időpont! Ekkor váltják le Orbánt: HOLNAP

    11
    • Névtelen
      2022.09.14. 10:56

      Addig fogsz ugatni itt kicsi csíra, amíg nem lesz időd elmenekülni keletre az elvtársaiddal, aztán úgy jártok, mint 56-ban ÁVO-sok! Ki lesz taposva a beletek! Van kérdés?

      14
      2
      • Névtelen
        2022.09.14. 11:18

        Tanulj tinó
        ősi bolsevik módszerek
        1. kiátkozás ( Orbán SZDSZ áruló)
        2. sz@rkavarás ( Moszkva/Brüsszel s.ggcsere)
        3. elvtársi egymás akasztgatások (Rajk, Cau..)
        4. zabrálás ( téeszesítés, privatizálás)

        10
        • Névtelen
          2022.09.14. 13:20

          Akasztgatni csak kövérlaca akart.

          • Névtelen
            2022.09.14. 14:58

            diktálta tollba Böszme Debreczeni Jóskának

          • Névtelen
            2022.09.14. 15:00

            ti nem akartátok

            megtettétek

            a qrva életbe!

          • Névtelen
            2022.09.14. 15:44

            Tényleg? Debreczeni írta? Hát tessék, kövérlacika meg mondta: https://www.youtube.com/watch?v=CvEypvVHPy0

        • Névtelen
          2022.09.14. 13:34

          És?

          • Névtelen
            2022.09.14. 15:18

            a kishitűeket biztatta

            aztán jött kunczematyi a cián tabletta ajánlatával

          • Névtelen
            2022.09.16. 06:26

            De még mindig itt vagy.

    • Névtelen
      2022.09.19. 14:22

      Nemigaz! (pinaszőr!) Majd csak hétfőn! Minden hétfőn! Néha többször is!

      • Névtelen
        2022.09.19. 18:14

        Kívánságod váljon valóra!

  3. Névtelen
    2022.09.14. 10:43

    a legutóbbi, a 2018-as alkalommal a Sargentini-jelentés vitájakor is nagyon képben volt, amikor kiírta, hogy indul Brüsszelbe. Miközben a vita, úgy ahogy most, Strasbourgban zajlott. De hát ezt imádják, hogy ilyen tébolygó barom. Ahogy 2016-ban Kötcsén a fosomzöld ingben kiszállt az autóból a bejárat előtt, de 6 testőrnek kellett chippendélezni a zakójával, hogy eltakarja a szánalmasan összerendezetlen hadonászását a karjaival, meg a kontrollálatlanul rugdalózó lábait menet közben.

    12
    1
    • Névtelen
      2022.09.14. 11:12

      „Ki fog derülni, hogy valójában nem a keleti országok csatlakoztak az EU-hoz, hanem a nyugatiak a KGST-hez, hogy olcsó orosz energiához jussanak.”

      2
      8
      • Névtelen
        2022.09.14. 14:18

        https://uploads.disquscdn.com/images/b82775b7e530b296a0c7183eabb94bd2e9cc13ba0e8e3b189097efa1346cdade.gif?w=800&h=338

    • Névtelen
      2022.09.14. 11:13

      sárga bolsevik irigység

      1
      10
      • Névtelen
        2022.09.14. 13:04

        No, van aki irigyli az elmebaját?

        • Névtelen
          2022.09.14. 15:27

          mi van a ti makkegészségetekkel, meg zsenialitásotokkal?

  4. Névtelen
    2022.09.14. 11:13

    Ukrajnával vagyunk – „mi” nemigazan
    Szankciók maradnak – mi ősszel megszüntetnénk
    KKV támogatás – de nem nálunk
    Szélerőműparkok – nálunk zavarják a panorámát
    Tanulni, tanulni – nálunk fontosabb a vodafone mint a tanárok bére
    Függetlenedés kínától – keleti nyitás+belgrádi vasút+fudant mi fizetjük
    Globális európa – nyista, a kis nemzetállamok többet érnek
    Felszámolni a korrupciót – hülyevagy? legfőbb politikánk
    Szolidaritás a migrációval – legfeljebb bűnözők jöhetnek kötvénnyel

    Asszem ez a tökéletes példa szembemenni az autópályán

    13
    1
    • Névtelen
      2022.09.14. 15:26

      ja, ja
      Orbánra hagyta a sz@rt, sírt-rít a portugál komcsinak, most meg jönne vissza. Barroso meg röhög rajta a zsidó banknál ( bennfentes kereskedelem) Tökéletes!

      „Gyurcsány: „nem akarunk Párizst”
      2005. november 19. 17:05

      Magyarország megértést kér az Európai Bizottságtól, mert bár tudja, hogy a fejlettebbé válása és igazságosabbá tétele érdekében szükséges változtatások terhelik a költségvetést, de „nem akarunk Párizst, nem akarunk éhséglázadást, nem akarunk fejletlenségben hagyott régiókat” – mondta Gyurcsány Ferenc, Jose Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével folytatott megbeszélése után. A magyar költségvetés kapcsán rögzítette: az államszerkezet, az egészségügyi rendszer és a közoktatás igazságosabbá tétele érdekében szükséges változtatások Magyarországon nem történhetnek meg diktátumokkal, úgy, hogy a szükséges változtatásokban nem ért egyet az ország egésze, azokat a politikai elit kikényszeríti.”

    • Névtelen
      2022.09.14. 15:29

      KKV támogatás – de nem nálunk

      minek hazudsz?

      helyetted ne csináljon üzleti tervet?

    • Névtelen
      2022.09.14. 15:30

      tökéletes hazaáruló vagy

      10
    • Névtelen
      2022.09.14. 15:32

      Böszme kevés iskolát záratott be és kevés tanárt rakatott az utcára

      • Névtelen
        2022.09.15. 09:00

        De ti az elmúlt 100 év gazdaságilag legjobb 10 évében sorra nyitogattátok az új iskolákat. Ja, nem.
        De legalább a Gyurcsány által bezárt iskolákat újra nyitottátok és visszavettétek a kirúgott tanárokat. Ja, azt sem.
        Hát akkor mit csináltatok 12 évig az oktatásban?

        11
        • Névtelen
          2022.09.16. 15:56

          Néma csend….. semmi válasz fideszes részről…..

          • Névtelen
            2022.09.17. 08:20

            Mert a semmit csak semmivel lehet magyarázni.

  5. Névtelen
    2022.09.14. 11:15

    Szentpetervaron szopkodja putlert eppen:
    https://airportinfo.live/flight/huaf663

    12
  6. Névtelen
    2022.09.14. 11:17

    sárga bolsevik irigység

    1
    8
  7. Névtelen
    2022.09.14. 11:23

    „Például a forintba vetett növekvő bizalom jele, hogy külföldön dolgozó honfitársaink egyre több és több forintot kapnak az eurojukért. Vitkor álávjuú”
    Egyterű Gizike (68) Fidelitász aktivista

    13
    1
    • Névtelen
      2022.09.14. 15:34

      a kishitűeket biztatta

      aztán jött kunczematyi a cián tabletta ajánlatával

    • Névtelen
      2022.09.14. 15:35

      Nem kell ehhez Orbán, KGST, cuculizmus

      „Benja Serra Bosch egy 25 éves spanyol fiú, akinek három diplomája van, mégsem boldogult a hazájában, és kényszerből kiköltözött az Egyesült Királyságba, hátha talál ott munkát. A fiú jelenleg Londonban él, és WC-ket takarít, hogy meg tudjon valamiből élni.

      A Facebookon írt nemrég egy bejegyzést, amit ezrek osztottak meg, rengetegen hozzászóltak, és több brit, illetve amerikai lap írt a spanyol fiatalról. Benja Serra Bosch leírja, hogy május óta van Londonban, és nap mint nap azzal szembesül, hogy az ország leghíresebb kávézóit járta be, de két diplomával mégis mások mocskát takarítja el – ráadásul egy idegen országban, ami nem a hazája. A WC takarításán felül kávét is szokott főzni, letisztítja az asztalokat, elmosogatja a csészéket.

      Ugyanakkor nem szégyelli a munkáját, mint fogalmaz, a takarítás tisztességes munka. Az annál jobban zavarja, hogy azért kell ezt csinálnia, mert Spanyolországban semmilyen lehetősége nem volt. Arról is ír, hogy rengeteg, hozzá hasonló helyzetben lévő spanyol fiatal ment Londonba, szerencsét próbálni, és egyszer valaki azt mondta neki, hogy olyanok, mint a pestis. „Ne is áltassuk magunkat. Nem kalandvágyból jöttünk ide, vagy mert nyelvet akarunk tanulni. Bevándorlók vagyunk” – tette hozzá.

      Hozzáteszi, hogy a kávézóban néha úgy viselkednek vele a vendégek, hogy szíve szerint az arcukba tolná a három diplomáját. „De úgy tűnik, ezek a címek ma már csak arra jók, hogy mások után eltakarítsam a sz*rt. Azt hittem, ennél azért valamivel többet érdemlek, miután olyan sok erőfeszítést tettem a tudományos életben. Úgy tűnik, tévedtem” – zárja sorait.”

      • Névtelen
        2022.09.16. 06:25

        Tudjuk Öcskös.Nyugaton rossz,itt meg jó.

        10
        • Névtelen
          2022.09.16. 06:54

          „Nyugaton rossz,itt meg jó.”
          Unalomig ismerős, a hülyebutamagyarok vegetatív szinten tartására, 50 éve is ezzel kamuztak a büdöskomcsi trógerek, ezek meg ugyanazok.
          Kihízott malacfej, szétivott agy, zsírmáj, gyógyszerektől homályos tekintet: Palkovicstól Orbánig mind egyforma.

          • gyógyszerektől homályos tekintet
            2022.09.17. 09:09

            https://uploads.disquscdn.com/images/3500f8ca9d912970204424d463057693bd9dad88318931700eb583d434a409e2.jpg?w=800&h=457

  8. Névtelen
    2022.09.14. 13:04

    https://assets.telex.hu/images/20220908/1662645327-temp-eELHdd_cikktorzs.jpg

  9. Névtelen
    2022.09.15. 12:49

    A rezsiszámlán esetleg fel kéne tüntetni, hogy abból mennyi megy Orbán meg a többi NER-geci bankszámlájára. Ugyanis a sok NER-parazita narkó-jacht-kurva és vadászkastély kiadásait továbbra is fedezni kell.

  10. Névtelen
    2022.09.16. 06:17

    Csak úgy kíváncsiságból kérdem, attól aki ért hozzá, hogy konkrétan miben nyilvánul meg egy államcsőd? Mármint milyen jelenségei vannak, amit az egyszerű laikus is észrevesz? Hogy néz ki?

    • Névtelen
      2022.09.16. 08:54

      https://kiszamolo.hu/amit-az-allamcsodrol-tudni-kell/

      https://elemzeskozpont.hu/allamcsod-veszelye-fenyeget-rovid-valasz-nem

  11. Névtelen
    2022.09.16. 07:51

    Az állam még a Covid-pénzekből is ad Mészáros külföldi szállodaépítésére
    .
    Mészáros Lőrinc és Jellinek Dániel is jól jár azzal a több százmilliárd forint közpénzzel, amit az állam a poszt-Covid újraindulásra hivatkozva osztott szét.

    Csak hogy örüljetek zsellérek!

    • Névtelen
      2022.09.16. 18:36

      Orbán Viktor a Magyarországot elítélő EP-jelentésről:
      „Csak azért nem nevetünk rajta, mert már unjuk.”

  12. Névtelen
    2022.09.16. 08:43

    Annyira megy neked a nyelv, menj ki KGST-rabszolgának!
    Ezzel is csökken a magyar munkanélküliség a KSH adataiban ( EU előírás).

  13. 2016
    2022.09.16. 15:31

    https://uploads.disquscdn.com/images/3500f8ca9d912970204424d463057693bd9dad88318931700eb583d434a409e2.jpg?w=800&h=457

    • Névtelen
      2022.09.16. 19:56

      ez komoly

    • Névtelen
      2022.09.16. 20:03

      ez hogy kerulhetett ki

    • Névtelen
      2022.09.17. 09:52

      Azonnal vegyed le !!!
      Személyi jogokat érintő nem?

      1
      3
      • Névtelen
        2022.09.17. 11:42

        közszereplő

        • Névtelen
          2022.09.17. 12:20

          https://www.youtube.com/watch?v=A7waJga9Zdk&t=3s

        • Névtelen
          2022.09.17. 12:55

          gyógyszerbeállítás előtt

  14. Névtelen
    2022.09.16. 15:57

    Most építi a csillag központja a városnak a hatalmas szívcentrumot, miután a szívkivégző sorozatait az elmeosztályuk 64 éven keresztül hajtotta végre Vénusz áldozással. Világ-egészségügyi központjai vannak világ-Magyarországnak, amerikai szervezésben, sőt világegészségügyi kígyó jeles pszichiátriai szövetségek, minden csapás gyógyítására.

  15. Névtelen
    2022.09.16. 17:17

    Orbánék 2050-ig terveznek a 86 éves hosszabbításával a nagypán Rákóczi terének amik a szőkék helyett meggyalázták a semmiről sem tudó embereket, fertelmes tort ülve a kurváikkal, amelyek pusztítókkal és mindenféle néppel adták össze magukat. Kelet teljes egésze az övék, ezeket nemesítették emberré a cigánysággal együtt a miskolci elmeosztály orvosaival.

  16. Névtelen
    2022.09.16. 19:54

    Jönnek a melegedőszobák a közigazgatásban
    szájer meg örül

  17. Névtelen
    2022.09.16. 20:02

    Bocs Jozsi ,mate, gergo ! ez nem személyes
    Kínában fôleg az a vonzó, hogy ôk még igaz keresztyének, ellenben az elbuzult nyugat fertôjével!

    4
    1
  18. Névtelen
    2022.09.17. 10:02

    Orbán 16 éve még azt kérte az EU-s képviselőktől, hogy ne adjanak pénzt a szerinte korrupt magyar kormánynak
    mikor a kula visszacsap a retyón miközben eltátottad a szádat 🙂 🙂 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük