Kolozsvári egyetemi tanár: Orbán hasonlóan végezheti, mint Ceaușescu

A kolozsvári egyetemi tanár a Megbeszéljük című műsorban fejtette ki véleményét, tudósít a Klubrádió. Tibori Szabó Zoltán szerint aggasztó párhuzamok mutatkoznak Ceaușescu és a magyar miniszterelnök politikája közt. Ha véres leszámolás nem is, de a népharag valószínűleg el fogja érni Orbán Viktort, mondta.

Hozzátette:

„Elegük lett az erdélyi magyaroknak abból, hogy nekik kell vállalniuk annak a következményeit, hogy magyarországi politikusok átjárnak hozzájuk, és nacionalista véleményeket terjesztenek”.

Tibori Szabó Zoltán szerint ezen esetek miatt gyakran kell magyarázkodniuk azon román barátaik előtt, akik mindig következetesen kiálltak a magyarság és általában a kisebbségi jogok mellett. Ez a fajta tapintatlanság – amire szerinte legutóbb Orbán tusnádfürdői beszéde során került sor – például az RMDSZ (Romániai Magyar Demokrata Szövetség) vezetőit rettenetesen kellemetlen helyzetbe hozta, hiszen egy kormánykoalíciónak a tagjai, akiknek magyarázkodniuk kell a magyar miniszterelnök fajelméleti fejtegetései miatt – tette hozzá Tibori Szabó.

Párhuzamok?

Szerinte ez a folyamat már régóta tart. Az elmúlt években többször eszébe jutott párhuzamot vonni Orbán és a volt román diktátor, Ceaușescu közt. „Az első hasonlóság az volt, amikor

Orbán a szülőfalujába építtetett túlméretezett, a helyi igényeket teljesen figyelmen kívül hagyó stadiont”

– mondta az egyetemi tanár. Hozzátette, Ceaușescu falujában mára romhalmazzá vált az épület.

A műsorvezető, Bolgár György felvetette, hogy abban is összehasonlítható Orbán Viktor és a „Kárpátok géniusza”, hogy mindketten provokálják a saját szövetségeseiket. Orbán folyamatosan támadja az Uniót, míg Ceaușescu igyekezett függetlenedni a szovjet blokktól, mondta. „A párhuzam annyiban sántít, hogy Magyarország önkéntesen tagja az Uniónak, míg a kommunista Románia szovjet megszállás alatt állt” – egészítette ki Tibori Szabó.

Szerinte mindkét vezető antiszemita kijelentéseket enged meg magának. Ugyanakkor úgy véli, Orbán váltig tagadja, hogy ő vagy a kormánya antiszemita volna, ennek bizonyítására pedig a jó kapcsolatot szokta felhozni Izraellel. Tibori szerint azonban ez a jó kapcsolat csak attól függ, hogy éppen ki van kormányon Izraelben. Hozzátette, a kormány látszólag elítéli a gyűlöletbeszédet, az internetes tapasztalatai mégis azt mutatják, hogy a magyarországi közhangulatban felfedezhetőek a „lappangó antiszemitizmus” jelei.

Tibori Szabó szerint ugyanakkor „az autokráciáknak gyakran elég egy banánhéj, hogy azon elcsússzanak.

A magyar nép előbb-utóbb megelégeli a korrupciót és fellázad az önkény ellen”

– vélekedett. Hozzátette, bár Orbán sokban hasonlít Ceaușescuhoz, valószínűleg „nem véres kivégzés, hanem egy oroszországi vagy brazíliai villába elvonulás lesz az osztályrésze”.