A gázmolekula ára. Magyarországon több mint másfél millió ember él mintegy 650 ezer távfűtéses lakásban…

„Magyarországon több mint másfél millió ember él mintegy 650 ezer távfűtéses lakásban, a távhővel ellátott települések száma 2020-ban megközelítette a százat”.

Gulyás Gergely: a távfűtést nem érinti a mostani intézkedés – a hatósági árszabályozás, vagyis a kormányzati kommunikációban rezsicsökkentésnek nevezett intézkedés feladása kapcsán mondta ezt a Miniszterelnökséget vezető miniszter még július 13-án. Akkor a hazai távfűtésben alkalmazott gáz tőzsdei ára 182 EUR/MWh volt.

Gulyás ugyanezen a Kormányinfón jelentette be, hogy havi 144 köbméter gázfogyasztás felett 747 Ft/köbméter lesz a gázár a lakossági fogyasztóknak, vagyis a korábbi hétszeresét fizetik a kormánylimit fölötti fogyasztásért.

A távfűtött lakásokban élők Gulyás bejelentése nyomán fellélegezhettek, hogy az ő fűtésköltségük nem változik. Pedig a gáz tovább drágult. A távfűtőcégek is többért vásárolnak, hiába rögzítették központilag az árat 2013-ban. A különbözetet a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalon (MEKH) keresztül a MAVIR állja, ami az állami MVM tulajdonában van.

Kivártak, nem jött be

A hivatal a szolgáltató által elszámolható gázárat a fűtési szezon végén, májusban határozza meg. A képlet nem csakt, hanem egy kereskedői árrést és az euró/forint árfolyamát is figyelembe veszi. Az alábbi grafikon az úgynevezett „Dutch TTF Gas” opció árát mutatja. Jól látszik, hogy tavaly májusban 19-20 EUR/MWh volt az ár, ami idén májusban 99-100 EUR/MWh lett, augusztus 26-ig pedig 339 EUR/MWh-ra nőtt.

 

MEKH a távhőszolgáltatóknak írt határozatában április 25-én azt jelezte, hogy a korábbi májusi időpont helyett „a jelen helyzetben a Hivatal elfogadhatónak tartja és javasolja olyan földgázellátási szerződések 2022. június 1-jéig történő megkötését”, de azzal a kitétellel, hogy „a 2022. június 1. és 2022. augusztus 26. közötti időintervallumban – ahol az alábbiakban leírt Árrögzítési intervallum utolsó napja augusztus 26. lehet – a földgáz vásárlójának módjában álljon kérni az alábbiakban ismertetett módszertan szerint az ár rögzítését a 2022/2023-as földgázév teljes szerződött mennyiségére vonatkozóan Ft/MWh mértékegységben, amelyet a földgázkereskedő teljesít.”

2022. július elsején 150 EUR/MWh volt a földgáz ára. A MEKH nem kapkodta el az ármeghatározást, forrásunk szerint abban bíztak, hogy a májusi 100 euró alá megy a gázár.

Az újabb közleményből az derül ki, hogy „Az árrögzítési időszak kezdő napja: 2022. augusztus 22. Az árrögzítési időszak utolsó napja: 2022. augusztus 26.” Ekkor volt csúcson a gázár. De nem csak ebben történt változás. A kereskedő hasznát a korábbi 2,37 EUR/MWh-ról 25 EUR/MWh-ra emelte az állami hatóság.

A rövidebb távú grafikonon az látszik, hogy pont a csúcsidőszakra határozta meg az árat a MEKH. A közel 300 EUR/MWh díj több mint tízszerese az egy évvel korábbinak. Ráadásul tavaly májusban 350 forint volt egy euró, most 406.

Csak a gázköltség közel 962 milliárd forintot vinne el

A távhőszolgáltatókat a távhőkasszából finanszírozzák. A TIM közadatigénylésünkre elküldte a kassza havi záróértékét. Eszerint 2022. júliusában 11 milliárd forint volt benne.

A MEKH 2020-as éves tájékoztatója szerint a távhőszolgáltatók 28 509 630 gigajoule (GJ) földgázt használtak el, ez 7 919 341 MWh-t jelent. Utóbbi az augusztusi meghatározott árral számolva 962 milliárd(!) forintot jelent, ráadásul még csak a gázról van szó – ebben az összegben nincs benne sem üzemeltetés, sem a villamosenergia-díj.