Miskolc. Nagyon enyhe büntetéssel „kínálták meg” a kerékpáros futárt, aki halálra gázolt egy vétlen gyalogost

A vádirat szerint a vádlott kerékpáros futárként dolgozott, és 2021. július hónap második felében a délutáni órákban, Miskolc belvárosában az úttesten közlekedett. Észlelte, hogy a forgalomirányító piros jelzése miatt több gépjármű feltorlódott, ezért nem az úttesten haladt tovább, hanem szabálytalanul felhajtott a gyalogos járdára. Itt kb. 15 km/h sebességgel közlekedett, amikor egy kapualjból a járdára kilépő sértett nőt fékezés nélkül elütötte.

A sértett a függőleges tengelye körül megpördült és a járdára zuhant, a baleset következtében koponyaboltozat és koponyaalaptörés sérüléseket szenvedett el, kórházba szállítását követően elhalálozott.

A közlekedési balesetben elszenvedett sérülések és a halála között közvetlen oki összefüggés van.

A vádlott a baleset során szintén a földre zuhant, azonban értékelhető sérülése nem keletkezett.

Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott – áll a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség közleményében.

6 Responses

  1. Ez nem jó üzenet a járdán cikázó a gyalogos mellett nagy sebességgel cikázó sok-sok hülyegyereknek.
    Ha valamelyiket egyszer ellökömmajd a picsába amikor gyermekemmel sétálok a járdán, akkor csak egy felfüggesztettet (semmit) kapok? Vagy még azt se büntetett előélet hiányában?

  2. Nappal nem kell lámpa a bicajra.
    A kerékpáros a testén is viselheti a lámpát.
    A 2 db sárga prizma valóban hiányzik a kerékről.

    1
    2
  3. El kellene gondolkozni a döntéshozóknak, hogy érdemes-e a járdákból kerékpárutakat csinálni. Nyilván egyeseknek ez sok pénzt hozhat a konyhára.

  4. Nem sikerült a statuálás, ez az ítélet bátorítás az esztelen járdán száguldásra, és ami még rosszabb, üzenet a kerékpárosoknál jóval veszélyesebb elektromos rollereseknek.
    Másrészt azonban az is igaz, hogy a gondatlanság a jogban kissé mást jelent a jogban, mint a hétköznapi életben, és az esés is szerencsétlen volt, mert végződhetett volna a gázolás néhány kék folttal. Van tehát muníció az ítélet melle és ellen érvelőknek egyaránt.

    3
    1

Hozzászólás a(z) nn bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű