Miskolc. Értékeli magát is Veres polgi

„EZER NAPJA NAGY-MISKOLCÉRT” – ÉRTÉKEL A POLGÁRMESTER (2. RÉSZ)

minap.hu
Utoljára módosítva
2022. augusztus 29. hétfő 15:59
A közelmúltban volt ezer napja, hogy városvezetőként Miskolcot szolgálja Veres Pál. A polgármester bejegyzés-sorozatban gyűjtötte össze Facebook-oldalán, hogy a városfejlesztés egyes területein, milyen eredményeket értek el, meddig jutottak ezer nap alatt.

„Példátlanul nehéz ezer nap áll mögöttünk az alakuló közgyűlésünk óta. Olyan ezer nap, amelyben mi, miskolciak csak magunkra és egymásra számíthattunk, mert ahonnan segítséget vártunk, onnan elvonást kaptunk, ahonnan a szövetséget vártunk, onnan támadást jött – kezdi összefoglalóját Veres Pál.

„A járvány, kormányzati megszorítások, tömegközlekedési elvonások, csökkenő források, politikai széthúzás ezer napja volt ez, de mi egy percre sem adtuk fel a céljainkat. Nem adtuk fel azt a közös célt, amiért a városvezetés feladatát vállaltuk, hogy Miskolc egy szebb, élhetőbb és szerethetőbb város legyen. Mi ezt a célt Nagy-Miskolcnak neveztük el, önök pedig ehhez szavaztak bizalmat. A következő néhány Facebook posztban azt szeretném Önöknek megmutatni, hogy a városfejlesztés egyes területein, milyen eredményeket értünk el, meddig jutottunk ezer nap alatt. Hogy mi nem sikerült, arról hallunk nap, mint nap eleget – Önök is, én is. Nézzük inkább azt, amire büszkék lehetünk! – summázott a polgármester.

FIATAL ÉS CSALÁDBARÁT MISKOLC

  • Elindult az Ifjúságpolitikai Koncepció előkészítése, Ifjúsági Fórumot szerveztünk.
  • Megalakult a Miskolci Ifjúsági Tanács.
  • Megalakult a Miskolc Városi Diákönkormányzat.
  • Megválasztották a Miskolci Diákpolgármestert.
  • Készül az ifjúsági koncepció, hozzá kapcsolódó stratégiával és cselekvési tervvel. A miskolci középiskolásoknak és egyetemistáknak kérdőívet küldtünk ki, melyre érkező visszajelzések alapján kerül a dokumentum megalkotásra.
  • Alkotói Pályázatot hirdetett a város: miskolci átalakítás előtt/alatt, nagyközönség elől elzárt ikonikus épületeket nyitottunk meg a fiatalok előtt, hogy különleges perspektívából megörökíthessék azokat.
  • Bűnmegelőzési pályázatot hirdettünk középiskolás fiataloknak.
  • A miskolci iskolák diákönkormányzati vezetőinek, aktív tagjainak szakmai tábort szerveztünk hagyományteremtő céllal.
  • Ifjúsági Kabinet segíti az ifjúságpolitikai munkát szakmai javaslataival.
  • Első alkalommal tartottunk Ifjúsági Szervezetek Találkozóját, hagyományteremtő céllal.
  • Miskolci Ifjúság Karácsonyfáját közösen díszítették a miskolci iskolák diákjai a Szent István téren.
  • Hagyományteremtő céllal szervezett Jégkori Discot a Miskolc Városi Diákönkormányzat a jégpályán.
  • Megrendezésre kerül hagyományteremtő céllal az Első Miskolci Diákbál – mely minden középiskolás diáknak szól.
  • A Diákpolgármester és a Miskolc Városi Diákönkormányzat elnöke tanácskozási joggal részt vehet a Közgyűlésen és a fiatalokat érintő ügyeket tárgyaló Bizottságok munkájában.
  • Bevezettük az elektronikus MVK jegyvásárlást.
  • Automatából is lehet immár jegyet, bérletet vásárolni, melyek száma folyamatosan nő.
  • Már működik a MIKI alkalmazás, mely gyors és közvetlen kommunikációra, városi szolgáltatások igénybevételére pl. parkolás, MVK, Salkaházi program elemeire, véleménynyilvánításra (digitális népszavazás), ügyintézésre, hibabejelentésre, kedvezmények igénybevételére is alkalmas, a programajánló felületén pedig egyre több városi programot teszünk elérhetővé.
  • Fontos, hogy minél több fiatal maradjon városunkban és válassza Miskolcot lakóhelyéül. Az Önkormányzat fiataloknak szóló e-lakáspályázattal kíván segíteni abban, hogy megtalálják a számukra legmegfelelőbb ingatlant.
  • Bevezettük a kedvezményes kisgyermekes bérletet.
  • Megújult a Miskolci Kábítószerügyi Egyeztető Fórum. A megelőzés, az ártalomcsökkentés és terápiás ellátás területén is szorosan együttműködnek a tagok. A KEF célja a szenvedélybetegségek kialakulása elleni küzdelem, a fiatalok egészségvédelme.

MISKOLC, A TURISZTIKAI CÉLPONT 

  • Az avasi fejlesztések közül átadtuk a Horváth-tetőt, de megújulnak lépcsősorok és kezdődik az Avasi kilátó felújítása is.
  • Lillafüred fejlesztési programja elindult egy komplex egészségturisztikai fejlesztést megcélzó előzetes megvalósíthatósági tanulmány elkészítésével, amelyet a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. támogatott.
  • A Magyar Turisztikai Ügynökség szakmailag véleményezte és támogathatónak találta Miskolc 10 évre szóló turizmusfejlesztési stratégiáját. A szakmai egyeztetések eredményeként, az ügynökség javaslatára támogatta a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. a Lillafüred komplex egészségturisztikai fejlesztését megcélzó előzetes megvalósíthatósági tanulmány elkészítését. A tanulmányban szereplő fejlesztési elemek megvalósításáról további egyeztetéseket folyatatunk.
  • Sikerült az országos turisztikai menedzsment figyelmét Miskolcra irányítani, hogy a 2021-es országos nyári kampányukban Miskolc külön kreatívokkal kapott helyet.
  • Szezonális turizmusélénkítő marketingkampányokat valósítunk meg 2020-tól.
  • Miskolc városkártyája, a Miskolc Pass Classic digitálisan is elérhetővé vált a MIKI-appon keresztül.
  • Megújítottuk Miskolc turisztikai weboldalát.
  • Országos viszonylatban sikerült a turizmust kiemelten rosszul érintő COVID-járvány első évében azok közé a városok közé kerülni, akik a legjobban kezelték a járvány vendégforgalomra gyakorolt hatását – a komoly visszaesés ellenére Balatonfüred után Miskolcon volt a legkisebb csökkenés a 2020-as vendégéjszaka adatokban 2019-hez képest.

Sorozat első részében a legfontosabb fejlesztéseket szedte össze a polgármester, ezt ITT találja.

Fotó: facebook