A középkori férfi és nő számára a szem és a tekintet fontos része volt a szexualitásnak. A Középkori élet (Medieval Life) című könyvében Roberta Gilchrist kifejti, hogy a látással kapcsolatos középkori elméletek szerint „a szem nem volt passzív vevő, hanem aktívan küldött jeleket a látás tárgya felé. Már maga a nézés is vágyat kelthet a megfigyelőben és a megfigyeltben egyaránt.” A nőknek ezért általában azt tanácsolták, hogy ne nézzenek a férfiakra, nehogy megkísértsék őket – írja a medievalist.net.
Ha a kísértés mégis megtörtént, és szexhez szottyant kedvük, elég nehéz dolguk akadt, hiszen a középkori otthonokban és közösségekben gyakran hiányzott a privát szféra, egy párnak nehéz lehetett olyan helyet találni, ahol meghitt órákat tölthetnek együtt. Kegyeletsértőnek tűnik, de általában a templom szolgáltatta a megfelelő helyet a pásztoróráknak, hiszen biztonságos, száraz és a nap nagy részében kihalt volt – ersze a légyottot elővigyázatosan, lopva kellett megejteni, ugyanis a középkori egyház nem igazán kedvelte, sőt mi több, üldözte a szexualitást, és különféle vallási törvényekkel és kiáltványokkal próbálta korlátozni, mikor, hogyan és kivel lehet szexelni. Például nem volt szabad nemi életet élni vasárnap, mert az volt az Úr napja, de csütörtökön és pénteken sem, mert ezek az úrvacsorára készülő napok voltak. Három hosszadalmas absztinencia is volt – a nagyböjt idején, amely 47-62 napig tarthatott; karácsony előtt, amely legalább 35 napot ölelt fel; és pünkösd ünnepe körül, amely 40 és 60 napig is eltarthatott. Ezenkívül bizonyos szentek ünnepe szintén szexmentes napnak minősült.
A pap az asszonnyal hál, míg a férj imádkozik – Giovanni Boccaccio Dekameron című könyvéből (Fotó: Fine Art Images/Heritage Images via Getty Images)
És ha mégis „vétkeztek”? A kora középkorban nagy népszerűségnek örvendtek a bűnbánati könyvek, amelyek az egyházi szabályok megszegéséért járó vezeklést írják le. Egy hetedik századi ír bűnbánati könyv például betiltotta az orális, anális szexet, az önkielégítést és az állatokkal való fajtalankodást. Eközben Theodore angolszász kánonjai a következő büntetéseket tartalmazzák: „Aki egy nőies hímmel vagy egy másik férfival vagy egy állattal paráználkodik, annak 10 évig böjtölnie kell”. Máshol azt írják, hogy aki egy állattal parázna, annak 15 évig, a szodomitáknak pedig 7 évig kell böjtölniük. Ha valaki „beszennyezi magát” (önkielégítés), annak négy napig tartózkodnia kell a hústól. Ha fiú, és gyakran csinálja, akkor vagy böjtöljön 20 napig, vagy ostorozza meg magát. Aki „magot ejt a szájába”, az a legrosszabb, akár élete végéig megbánhatja. Bár a házastársak élhettek nemi életet, csak egyfajta pozíciót – a misszionáriust – engedélyeztek, azon az alapon, hogy ez okozta a legkevesebb örömet a párnak. Az egyház a többi szexuális pozitúrát a bűn szintjei alapján rangsorolta, sorrendben a legtiltottabb felé:
oldalról, ülve, állva, hátulról.
Az egyház akkoriban is bűnnek tekintette az óvszer használatát, vagy bármit, ami meggátolhatja a fogantatást, a történészek azonban feljegyzéseket találtak állati hólyagból, belekből és vászonból készült óvszerekről, amelyek ellentétben a mai változattal, újrahasznosíthatóak voltak.
Mi kell a nőnek? A rabbi válaszol…
A szexualitásról alkotott prűd vagy épp ellenkezőleg, már-már parázna elképzelések ellentmondásosságára világít rá a 13. század végi Dél-Franciaországban élő Isaac ben Yedaiah rabbi, aki elég pornográf módon írja le, miként kell körülmetélt férfinak gondoskodnia arról, hogy felesége ne feküdjön le körülmetéletlen férfival. Így fogalmaz: „A feleség is vonzódik a körülmetéletlen férfihoz, és nagy szenvedéllyel fekszik a mellkasához, mert a fityma miatt, ami gátat szab a magömlésnek közösülés során, sokáig döfködött benne a férfi. Így örömet érez, és először éri el az orgazmust. Amikor egy körülmetéletlen férfi lefekszik vele, majd elhatározza, hogy visszatér otthonába, a nő pimaszul megragadja, a nemi szervébe kapaszkodik, és azt mondja neki: »Gyere vissza, szeress engem.« Ennek oka az a gyönyör, amelyet a vele való érintkezés során talál, heréinek inain – egy vas izomzata – és ejakulációjából – mint egy lóé -, amely nyílként lő a méhébe. Elválás nélkül egyesülnek, és egy éjszaka alatt kétszer-háromszor szeretkeznek, mégsem telik be az étvágy”.
Tehát már középkorban megvoltak az állatokkal fajtalankodók, a perverzek, a magukkal nem bíró nemi csapások, senki nem tett ellenük semmit. Kíváncsi lennék az idejére annak, a lengyel egykori egyházat irigység, hazugság kezdetével létrehozott Magyarországgal mikor győzték le? És ezeket hozták létre a Jehova kutyái és az emberek ellen, ahogyan ismételték a lakásban gyalázatukkal kitermelésével a cigányságnak, meg a többi nemi gyalázónak. Pokol angyalaival kezdődött, Belzebub népével Jehova legyőzésekor. Nem volt ellenségük azóta, csak a csillagok, emberek, szentek. Engem 64 éve áldoztak az összes perverz és elmebeteg, börtön nép helyett, mivel a sátán népe börtönt jelent, börtönbe zárva maguk helyett, az űr népével, mint közlekedési fóbia, nemi gyalázásuk végrehajtóinak nagyobb részével űrpusztítójuk kezdetével. Mióta támadta meg az embereket a földönkívüliek ellensége, hogy Iker tornyai berendezésével a vallásaival és liberálisaival űrbabelt hozzon létre? Hunnia börtön saját csapása volt. Hát ezek az egyházak is, Hunnia szentháromság van felettük, amiknek a perverzeivel kezdtek remegő hangúak kitermelésével, penitenciával, az ország berendezésével a fogadásomra.