Pozitív fejlemény:
Csöbör Katalin Képviselő Asszony jelezte, hogy több fórumon tájékozódott a szélerőművel kapcsolatos tényekről és lehetőségekről.
A Cervantes szélerőmű
Alsózsolca határában évek óta nem működik ez a 105 m (lapátja hosszával együtt 150 m) magas, cca. 2 MW energiát termelni képes szélerőmű, ami nagyjából két kisváros vagy nagyközség villamosenergia-ellátását biztosíthatná.
És sokunk sajnálatára évek óta még közbeszéd sincs róla. A kihirdetett energia-vészhelyzetben viszont több mint hiba tovább hallgatni.
Kérem a felelős személyeket, mindenekelőtt a térség országgyűlési képviselőjét és a környék polgármestereit, hogy hathatósan és azonnal tegyenek valamit, sőt tegyenek meg mindent, és a kemelyesi erdő fáinak kivágása helyett ezt – a minden melléktermék nélküli – megújuló energiatermelést preferálják. Csupán ennek az egy erőműnek a működésével évi 4-6000 tonna szén-dioxid levegőbe jutását lehet(ne) megakadályozni.
Kérem és remélem a térség lakosságának egyértelmű és határozott kiállását és támogatását is ennek érdekében.
Mivel az energia és a környezetvédelem nem ideológiai kérdés, az eddigi hozzászólások jellege miatt a továbbiakat korlátozom. Megértést kérve.