Többmilliós fizetést kaphat Varga Judit a Miskolci Egyetem kuratóriumi tagságáért. Azért a munkáért, amit eddig ingyen végeztek

 

Az RTL szerint a miniszterek vagyonnyilatkozataiból kiderült, hogy több miniszter is milliós juttatást vesz fel a modellváltáson átesett állami egyetemi kuratóriumi tagsága, vagy épp kaszinókoncesszió miatt.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter például a budapesti kaszinók működtetéséért felelő cégéből 1,6 milliárd forint osztalékot zsebelt be, miniszterként.

Szalay-Bobrovniczky kinevezése után a kormány azt ígérte, hogy a többi cégével együtt – az Andy Vajna halála után Garancsi Istvánnal közösen átvett – kaszinós cégét is eladta. Az RTL szerint az nem derült ki az átláthatatlanabbá tett nyilatkozatból, hogy Szalay-Bobrovniczky eladta-e a céget, a nyilvános cégadatok viszont nem erre utalnak.

Varga Judit a miniszterkedés mellett a modellváltáson átesett, alapítványi tulajdonba került Miskolci Egyetem kuratóriumának elnöke. Ezért a munkáért eddig nem kapott juttatást, de júliustól milliós fizetést vehet fel az alapítványtól. Hogy pontosan mennyi pénzről van szó, azt nem tudni, csak annyi nyilvános, hogy 1 és 5 millió forint közötti fizetésről van szó.

Ugyanennyi fizetést kaphat Szijjártó Péter külügyminiszter a győri Széchenyi Egyetem kuratórium tagságáért. Az RTL mindkét miniszter kereste azzal kapcsolatban, hogy miért kapnak mostantól milliós fizetést azért a munkáért, amit eddig ingyen végeztek. A csatorna nem kapott választ.

Rajtuk kívül Lázár János, Nagy István és Varga Mihály miniszterek kuratóriumi tagok, akik fél- egymilliós fizetést kapnak a pozícióért.

6 Responses

  1. https://uploads.disquscdn.com/images/f6c739e8c650ac3abb0a00e0a26303676fcd62fccd9204816f110799bbf9ea92.jpg?w=800&h=156

  2. Rosszul emlékszem, hogy az volt az indok a kuratóriumok bevezetésénél, hogy azok majd olcsóbbá teszik az egyetemek működtetését?

  3. A KURATÓRIUMOK OLCSÓBBÁ TESZIK AZ EGYETEM MŰKÖDÉSÉT, A FENNMARADÓ LÓVÉT PEDIG A KURATÓRIUM TAGJAI A HIERARCHIA SZERINT EGYMÁS KÖZÖTT SZÉTOSZTJÁK.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű