Hetven évvel ezelőtt, 1952. június 25-ének hajnalán 163 miskolci családot, 539 embert telepítettek ki a Hortobágyra. A célszemélyek a régi társadalmi elit képviselői voltak: korábbi állami, közigazgatási, rendvédelmi és pénzügyi tisztviselők, a szocialista rendszerrel ellenséges érzületűnek vélt értelmiségiek, továbbá a korábbi katonatiszti kar képviselői és családjaik. Mindannyiukat bírói ítélet nélkül hurcolták el az Államvédelmi Hatóság utasítására.
A Borsós-tanyán
A miskolciak a 12 hortobágyi zárt tábor közül a kilenclyukú híd közelében található Borsós-tanyára kerültek, ahol a nagyhodályban és a közvetlen környékén található cselédházakban és ólakban, istállókban, magtárak padlásán és egyéb melléképületekben helyezték el őket. Akiknek nem jutott hely azok sátorban, kazlakban, lakókocsiban húzták meg magukat.
A deportáltak lényegében fegyveres őrizet mellett dolgozó rabmunkások voltak, akiknek a társadalomból kiiktatásuk mellett feladatul szabták a korszak egyik képtelen tervének a megvalósítását: a pusztai intenzív gazdálkodás megteremtését, ami széles skálán mozgott, és az állattenyésztéstől kezdve, a rizstermelésen át az öntözéses növénytermesztés megteremtéséig számos gazdasági ágat foglalt magában.
1953-as amnesztia
A tömegszállásokon elhelyezett, embertelen körülmények közé kényszerített családokat az első Nagy Imre-kormány 1953 júliusában meghirdetett amnesztiája szabadította fel, és még az év őszén feloszlatták az internálótáborokat is. Az élet különös játéka, hogy az egykori őrizeteseket – már mint „telepes” dolgozókat – a gazdaság marasztalta volna, de csupán alig néhány család maradt Hortobágyon. A társadalomba visszatérők pedig annak ellenére választották a bizonytalanságot, hogy korábbi egzisztenciájuk visszaszerzésére esélyük sem volt. Miskolcról kitiltották őket, előző lakhelyeikre nem mehettek vissza, ingatlanaikban pedig már a kommunista rendszer kegyeltjei éltek. Vagyontárgyaik egy részét az államvédelmisek vették magukhoz, értékesebb ingóságaik pedig a Herman Ottó Múzeumhoz kerültek megőrzésre.
Ma már tudható, hogy a Nagy Imre-kormány meghirdette amnesztia egy nagyobb deportálási hullámot akasztott meg. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában őrzött korabeli dokumentumok közül ugyanis előkerült egy 1956 őszén, a megyei munkástanácsban készült kihallgatási jegyzőkönyv, amelyben egy volt államvédelmi tiszt arról beszélt: tudomása van róla, hogy 1953-ban az előző évi kitelepítési akciónál is jelentősebb deportálást szervezett az ÁVH. Ez az egyetlen fennmaradt dokumentum, ami azt bizonyítja, hogy az államvédelem további jogfosztásokra készült, és ehhez már meg is voltak a listáik – értékelte a dokumentumot Kis József, a megyei levéltár igazgatója. Tőle tudjuk, hogy az ÁVH-s erről úgy fogalmazott: „akként kaptuk az utasítást, hogy ki kellett menni az egyes vállalatok, hivatalok személyzeti osztályvezetőihez, akiktől bekértük a káderlapokat, illetve az osztályvezető javaslatára is kijelöltük a kitelepítette személyek névsorát”.
Nem lehet megbecsülni
Az, hogy végül hány embert, hány családot érinthetett volna a kitelepítéssel járó jogfosztás 1953-ban, azt dokumentumok híján hetven év távlatából nem lehet megbecsülni. Valamelyest eligazítást adhat ebben ugyanakkor a volt államvédelmis vallomása, akit Miskolcon a Gózon Lajos utcai Mélyépítő Vállalathoz küldtek ki. Állítása szerint a cég személyzetise 28 személyt javasolt felvenni a kitelepítendők listájára. Az államvédelem megyei központja ezek közül végül négy ember deportálására tett javaslatot. Kitelepítésük azonban – az ÁVH-s szavaival élve – „valamilyen oknál fogva” elmaradt.
Igazodásként Kis Józseftől azonban megtudtuk: 1953 áprilisában 653 „ellenséges elemet” tartottak számon a borsodi megyeszékhelyen.
Fotó: A miskolci elit napjainkban
boon.hu
Az alábbiakból (elit definíciója) egy sem illik egyik személyre sem. Nyilvánvaló, ha valakit kitömnek pénzzel, az még nem válik elitté, még ha magáról azt is képzeli.
1 elsőrendű, kiváló, legjobb
2 előkelő vagy válogatott társaság színe-java
3 különleges helyzeténél, képességénél fogva a többi társadalmi csoportból kiemelt, -kedő kisebbség, akiknek általában az álláspontjára, (szak)véleményére felfigyelnek, ami többnyire meghatározó a polgári társadalomban
A xxxxxxfia mióta elit?
Egyébként a földtudományi karon lennének bőven olyan szakemberek, akik tudnának segíteni a mezőgazdaság problémáin, csak meg kellene végre hallani, amit már jóideje pofáznak!