ENERGIA 2.
2010 előtt amikor a Miskolci szemétszállító céget úgy hívták, hogy RWE UMVELT. A két igazgatót Kiss Péternek és Marozsák Péternek hívták. Az összegyűlt szemetet akkor még nádasrétre hordták. Miután érdekelt a külföldi szemét feldolgozása -amit egyébként zömmel elégetnek-ezért kértem őket, hogy tekinthessek meg egy ilyen szemétégető művet. Nos erre ők lehetőséget biztosítottak nekem és további 10 képviselőtársamnak. Elvittek Bécsbe. Welsbe és Linzbe. Ott elmondták, hogy ezek a szemétégetők évi 300 ezer tonna elégetésére képesek. Megjegyzem Miskolcon és a megyében mintegy 300 ezer tonna szemét keletkezik évente. Egy ilyen égető 100 millió euróba került akkori áron. Az EU ön rész nélkül adta ezen összegeket,azaz a magyar államnak nem került volna pénzébe. Ez akkor magyar pénzben mintegy 30 milliárd forintot tett ki. A kukás autók beszállították a szemetet a égetőtő műbe ahol mágnes segítségével kiszedték a vasfémet, majd 8 milliméter nagyságúra darálták. Un. kipörgetési eljárással kiszedték belőle a további fémeket. Az elégetés során 1 m3 szemétből 0,5 köbdeciméter salak keletkezik. Nos ezt a salakot zárt tartályban elviszik Németországba a használaton kívüli mélyművelési bányákba 5-7 ezer méter mélyre és ott elhelyezve bebetonozzák. Ebben a mélységben nem károsítja az ivóvízbázist ha megsérülne a rozsdamentes fém doboz. Voltunk olyan üzemben ahol a szennyvíz iszappal és a cellulóz kinyerésen után maradt fa faforgáccsal valamint a darált szeméttel összekeverve elégetik. Persze jön a jogos kérdés mi a helyzet a környezetszennyeződéssel ? Nos van rá technológia ! A keletkezett és egyébként nagyon mérgező füstöt VÍZFÜGGÖNYÖN keresztül vezetik és a levegőbe csak vízpára megy. Én a magam részéről nagyon örültem volna ha Miskolcon vagy a közelben megépült volna egy ilyen erőmű Az érdekek amit egyesek szemét lobbinak hívnak nem ezt a gondolatot támogatták. Megépült Hejőpapiban egy lerakó ami ha betelik akkor mi lesz ? Épül egy újabb vagy lesz egy égető mű ? Ez az erőmű egyenként a szemétből annyi energiát termel ami Bécs villamosenergia igényét negyedrészben kielégíti. Legnagyobb meglepetésemre a Bécsi égetőben a turbina nem tűnt újnak. Hamar észrevettem az okát. A lakószobánál nagyobb műtárgy talpára az olt írva: GANZ MÁVAG BUDAPEST 1934. Nos a szívemet melengette a felismerés. Büszke magyarnak éreztem magam mondván,hogy tudtunk mi még ilyeneket gyártani. Fontos ! Az általam elmondottakról film készült amit Kerényi László operatőr forgatott és fel tett a YUO TUBE ra. . Csak a tényekre szorítkoztam. Köszönöm a figyelmet.