Borsodi szakértők állítják, nem lehet csak úgy újranyitni a magyar szénbányákat

Nem lehet csak úgy újranyitni a magyar szénbányákat, több éves előkészületre lenne szükség

Azonnal nem, csak 5-10 éven belül lehetne újraindítani a barnakőszén-kitermelést – mondták a Magyar Hangnak bányászati szakértők arra reagálva, hogy Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádióban arról beszélt, a gázkrízis miatt meg kell vizsgálni, hogy újra tudjuk-e nyitni a barnakőszén-bányáinkat.

„A hazai bányákat minden átmenet nélkül, napok leforgása alatt zárták be a kétezres években. Akkor több ezer profi bányász megélhetése került veszélybe, és ezek az emberek azóta sem dolgoztak az eredeti szakmájukban” – mondta a lapnak Szőke András, a Bánya-, Energia, – és Ipari Dolgozók Szakszervezetének borsodi elnökségi tagja. Szerinte aki még kiismeri magát a tárnákban, az ma legalább 50 éves, a lezárt, „eltömedékesített” régi bányák újranyitásánál pedig egyszerűbb és olcsóbb lenne újakat megnyitni.

A Magyar Hang megkérdezte Farkas Sándor Györgyné okleveles bányamérnököt, a Miskolci Egyetem docensét, hogy látja a helyzetet. Szerinte a vájárok és a technikusok képzése talán 3-4 éven belül megoldható, de komoly problémát jelent a tárnákat elöntő víz, különösen az észak-magyarországi bányákban; ezeket mindenképpen vízmentesíteni kellene az újranyitás előtt.

14 Responses

  1. Most köszönjük meg azoknak akik fillérekért elprivatizálták az amerikaiaknak a Lyukóvölgyi bányát akiknek az volt az érdekük hogy bezárják. Tízmillió tonna szén maradt ott még legalább. De mi majd fagyoskodunk mert tönkre kellett tenni mindent amit a szocializmusban kemény munkával felépítettünk.

    6
    4
    1. Gondolom a gőzmozdonyt is visszasírod, azt is kemény munkával felépítette valaki… Az orosz gáz helyett kellett volna alternatív útvonalakat kiépíteni – ahogy pl a lengyelek – és nem f@szságokba önteni számolatlanul a pénzt. Atomerőművet is itt kizárólag az oroszok építhetnek. Vajon miért?

      6
      1
      1. Olyan okos vagy remélem te fogsz megfagyni először amikor nem lesz se gáz se fa.

        2
        4
        1. Miért fagynék?orbán nem azért szerződött le 15 évre z oroszokkal ,ráadásul ötödáron?Nem bízol a miniszterelnök úr szavában?

          2
          1
  2. A biztos siker titka: „Nem teszünk fel mindent egy lapra”. Ezek feltettek mindent a gázra.

    12
    2
    1. ORBÁN 2015
      „A rendezvény egyik legkülönösebb fejezete az amerikai-magyar viszonyról szólt. Orbán itt is elmondta az alaptézisét arról, hogy nekünk elsősorban Németországra, Oroszországra és Törökországra kell figyelnünk, és nem Amerikára. Mert míg a három erőközpont folyamatosan befolyásolja a térséget, az Egyesült Államok érdeklődése gyorsan változik.
      Annyira, hogy szerinte
      „stratégiát építeni az Egyesült Államok közép-európai politikájára szigorúan tilos, mert azt kirántják alólad.”
      Példát is hozott erre. Visszaemlékezett arra, hogy térségünk 2000-től 2005-ig, 2006-ig fontos volt az amerikaiknak. Óriási nyomást gyakoroltak a kormányokra, hogy fogadják be a csillagháborús tervekhez szükséges katonai eszközöket. Az akkori magyar miniszterelnök, történetesen Gyurcsány Ferenc ellenállt, Orbán viszont támogatta az ötlete („milyen vicces az élet”, jegyezte meg erre). Hozzánk hasonlóan a szlovákok is elutasították az amerikai kérést, de a lengyelek és csehek beleálltak, és vállalva a népszerűtlenséget, átverték a telepítés tervét saját parlamentjükön. Aztán változott az amerikai külügyi adminisztráció, és ejtették a tervet, a lengyelek és a csehek pedig ott álltak megfürödve.
      És ugyanez megtörtént a Nabucco-gázvezetékkel, Gyurcsány-Orbán leosztásban is. Orbán felidézte, hogy
      „nyomták a Nabuccót az amerikaiak mint a fene, én is ezt képviseltem, támadtam a Gyurcsányt ezerrel, hogy micsoda baromság már, hogy az orosz déli áramlatot támogatják a Nabucco helyett. Aztán az amerikaiak egyszer csak bejelentették, hogy nem adnak bele pénzt.”

      1
      3
  3. Ha borsodi mondja akkor kuka. Egy vájár kiképzése fél év és nem több. A Bosch már régen bezárt volna ha úgy gondolkodna, mint az egyetemi docens.

    6
    5
  4. Ha az Érák-ban 8 hónap alatt villanyszerelőnek képeznek ki, akkor szenet lapátolni hány hónapra van szükség?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű