Nehéz vitatkozni a Zalaegerszegi TV helyzetértékelésével, amely szerint „rendhagyó találkozót” tartottak a kevesebb mint ötvenfős Lendvajakabfán, ahová Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője hívta össze a Zala 1-es körzet női polgármestereit, hogy egyeztessenek.

A témák között szerepelt a közösségek vezetése, a településfejlesztések és a pályázatok is, de nem is ettől volt meglepő az esemény, hanem a megbeszélés után előadott „meglepetés” táncos produkció miatt. A hírblokkban elhangzottak szerint „a hölgyek elsajátítottak pár tánclépést, majd a képviselővel közösen adtak elő egy koreográfiát”. Ez a helyi tévé felvételén – amelyet az Ugytudjuk.hu szúrt ki – jól látszik, hogy a gyakorlatban azt jelentette: a nők körbetáncolták a képviselőt.