Miskolccal ellentétben Hódmezővásárhelyen lesz tűzijáték

Márki-Zay: Ki viselné el a bánatos gyermekszemeket augusztus 20-án?

Négy-négy pro és kontra érvet hozott fel Márki-Zay Péter arról, hogy lemondja-e az augusztus 20-i tűzijátékot Hódmezővásárhelyen. A polgármester szerint a lemondás mellett szól

  • a gazdasági válság,
  • hogy a kormány így is rengeteg pénzt költ a budapesti tűzijátékra,
  • hogy nem szeretik a kutyatartók,
  • hogy sok támadást kapna, főleg az ellenzéktől, ha nem mondaná le.

Mégis jó lenne megtartani, mert

  • már folyamatban van a szerződéskötés, ráadásul katás vállalkozóval,
  • csak 1,5 millió forintba kerül,
  • a kormány „adóemeléssel teszi tönkre a családok nyaralását, elveszi a gyerekektől minden örömüket, erre a város még az ingyenes szórakozásukat, sokuknak az év egyik legnagyobb (ingyenes) élményét is el akarná venni tőlük, éppen a legszegényebbeket fosztva meg attól, amire a gazdag gyerekeknek szilveszterkor még otthon is telik – ki viselné el a bánatos gyermekszemeket augusztus 20-án?”
  • jót tesz a helyi idegenforgalomnak.

Az érvek felsorolása után a volt miniszterelnök-jelölt arra jutott, nem mondja le a tűzijátékot, ellentétben például a székesfehérvári, a miskolci vagy a pécsi polgármesterrel.

 Márki-Zay egy múlt heti katás tüntetésen  Fotó: Németh Dániel/444

„Az elmúlt négy évben a legaljasabb hazugságokat, családi és személyes támadásokat is kiálltam, így talán elnézik nekem, ha ebben a helyzetben is felvállalom a kritikát a véleményemért: szerintem inkább a rászoruló gyerekek, mint az általam is kedvelt kutyusok, inkább a szenvedő kisvállalkozók, mint a kritikusok és politikusok, és inkább az adott szó becsülete, mint másfél millió forint megtakarítás a szavunk és ígéretünk megszegésével – Hódmezővásárhelyen hadd legyen tűzijáték augusztus 20-án!”https://444.hu/2022/07/21/marki-zay-ki-viselne-el-a-banatos-gyermekszemeket-augusztus-20-an