A Szeleta Park Látogatóközpont épül, az egykori organikus faépítményt már csak a lélek tartja össze

„A tervezési fázisban meghatározó volt, hogy a bejárati organikus kapuépítmény előtt tisztelegve az alapokat és a lábazati szintet az általunk terveztetett beruházás megőrizze”. Ez az összetett mondat eleve meghatározta a helyzetet Miskolcon, a Csanyik-völgy lábánál. Az egykori nagyforgalmú autóbuszállomás tőszomszédságában egy betonépítményt húznak fel a Herman Ottó Emkékparknak is nevezett, ma már elhanyagolt területen. Az előtte lévő, fából készült, Bükk kapuja néven ismert építménytől búcsút lehet venni. Történik ez annak ellenére, hogy miskolci lokálpatrióták arra készítettek terveket: újjá lehessen építeni az organikus komplexumot, amely – meglátásuk szerint – jól kiegészítené a mögötte lévő látogatóközpontot. Valódi szándék és pénz azonban nincs a tervekhez társítva.

A Bükk kapuja ma már olyan állapotban van, hogy a lélek tartja csak össze. Itt-ott már elkezdték bontani, mert félő, hogy összeomlik magától. Jelen helyzetben csak arra van kilátás, amit a Szeleta Park Látogatóközpontot építtető Bükki Nemzeti Park Igazgatósága ígér: mementóként meghagyják a fa építmény beton és terméskő lábazatát. Erre sokan mondják azt, hogy ez alkalmat adhat egy későbbi újjáépítéshez.

Kétmilliárdnál több

Tavaly ősszel helyezték el az említette beruházás, a Bükki Nemzeti Park Szeleta Park Látogatóközpontjának alapkövét.https://www.boon.hu/helyi-kozelet/2022/07/az-enyeszet-is-besegit-a-bukk-kapuja-bontasaban