Havonta 100 milliárdos bukás az olcsónak mondott orosz gáz

A Népszava számításai szerint áprilisban több mint 3 százalékkal, ezer köbméterenként körülbelül 934 euróra nőtt Magyarország orosz gázára a KSH által közölt adatok alapján. A lap azt írja, hogy az orosz tarifa így már 16 százalékkal haladta meg a kiindulópontnak tekintett, irányadónak tekinthető holland gáztőzsde havi átlag árat, a Ttf-et.

A Népszava az elmúlt fél év során arra jutott, hogy az oroszok két hónap késéssel, illetve „ellapítva”, de egyértelműen az Európában irányadó Ttf-et veszik alapul, mert Magyarország orosz gázárának rajzolata ugyanis szinte pontosan a tőzsde két hónappal korábbi ívéhez illeszkedik. Így hazánk orosz gázára nagyjából négy hónapra előre megjósolható, eszerint pedig májusban orosz gázunk hatalmas mértékben, 60 százalékkal is drágulhatott, tekintve, hogy a Ttf márciusban ekkorát ugrott a háború hatására. Ez leginkább a haza gáztározók feltöltését érinthette kényelmetlenül – jegyzi meg a napilap.

Számításaik szerint a hazai gáznagykereskedelmet végző, állami MVM áprilisban minden köbméter orosz földgáz megvásárlásán 300 forintot veszített, ha pedig ezt felszorozzuk a MEKH nyilvántartásában szereplő, áprilisi lakossági forgalommal akkor, kiderül, hogy a magyar állam csak idén áprilisban több mint 100 milliárddal „egészítette ki” a lakossági díjakat a legalábbis tőzsdei szintű orosz gázszámla kifizetése érdekében.

2 Responses

  1. Dehogy bukás! Unortodox módon azzal támogatjuk Ukrajnát, hogy tömjük putyint pénzzel. Ideje lenne új elmeorvost keríteni a gecinek.

    3
    1
    1. Neked meg nem kellene. Nem lenne mit kezelnie. 🙂
      Node ha lenne pár agysejted, akkor tudnád, hogy Putyinék köszönik, jól vannak, többet kerestek embargó alatt mint előtte, a seggfejekvezette EU viszont már erősen döglődik, várva a telet és einstandolni akarják a gázunkat. Is.
      Úgy kib@sztak az oroszokkal, hogy beledöglenek. 😛
      De csak hörögjetek, vicsorogjatok, toporzékoljatok barmok, ennyi örömötök van. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű