Ukrajna a Zsibek Zsoli nevű orosz teherhajó lefoglalását követeli Törökországtól

Ukrajna azt kéri, foglalják le a Zsibek Zsoli nevű orosz teherhajót, ami most a törökországi Karasu kikötő felé tart 7000 tonna gabonával. A rakományt az ukrán hatóságok szerint az országuk megszállt részeiből lopták az oroszok, ezért szeretnék elérni a török hatóságok közbeavatkozását.

BBC alapos cikkben követte a hajó útját és a különböző nyomokat, amelyekből kiderül, hogy valóban Ukrajna déli részeiből származó gabonával lehet tele annak ellenére, hogy Oroszország ezt tagadja.

A Zsibek Zsoli egy orosz Fekete-tengeri kikötőből indult az Azovi-tengerre Június 22-én, majd ott ki is kapcsolta a jeladóját. Ám maradt nyoma az útjának. Jevgen Balitszkij, akit a megszálló orosz csapatok tettek meg a zaporizzsjai területek kormányzójává, a Telegramon posztolt róla. El is árulta, hogy a Bergyanszk kikötőjében álló hajó hamarosan elindul 7000 tonna gabonával, amit „baráti országokba” küldenek. Ezt a posztot aztán átírta. Hogy mit és hova visz a hajó, az már nem szerepel benne, csak az, hogy az orosz Fekete-tengeri flotta kíséri az útját.

 A Zsibek Zsoli  Forrás: Vesselfinder

A hajó indulásáról ráadásul egy helyi tévéstáb is beszámolt. A BBC a felvételek alapján azonosította Bergyanszk kikötőjét és magát a hajót is. A jeladója június 29-én kapcsolt be újra a Fekete-tengeren.