MISKOLC. Pontosan azon a héten foganhatott meg a kislélek, amikor az első kismamajógát megtartottam. Ezek mennek

 

 Miskolc 

A tegnapi napon megtartottam az idei utolsó kismamajóga órám🪷
Csodás volt,hogy egyszerre élhettem át a hozzám járó kismamákkal ezt az áldott állapotot 🤗 Emlékszem arra a posztomra, amit azzal kapcsolatban írtam, hogy nem éreztem magam eddig elék kompetensnek, hogy várandósoknak tartsak jógát, hiszen én még sosem éltem át. Illetve emlékszem a beszélgetésemre @dzsulyoga-val , akinek a Kismamajóga oktatói képzésén részt vettem, és aki arra bíztatott, hogy kezdjem el ezt a tipusú jógát is tartani, hiszen ki tudja, lehet pont ez a hangulat és ez az energia fogja elhozni számomra a várva várt lelket 🫣
És így is lett 💞Olyan szinten így lett, hogy ha nem velem történik el sem hiszem, mivel pontosan azon a héten foganhatott meg a kislélek, amikor az első kismamajógát megtartottam. Ennél nagyobb csoda nem is érhetett volna 🥹
Mindig szeretettel fogok vissza gondolni az első csoportomra, rengeteg információt cseréltünk ez alatt az időszak alatt, és annyira jó volt másokkal átélni, és megosztani az örömteli pillanatokat, és félelmeket egyaránt.
Úgy gondolom a kismamajóga az egyik legösszekovácsolóbb jóga fajta 🫶