Skip to content

Miskolc mellett kikapott Koncz Zsófia jelöltje

Miskolc mellett kikapott Koncz Zsófia jelöltje

A fideszes országgyűlési képviselő még a szavazás napján is Facebook-posztban állt ki az Onga polgármesteri posztjáért induló független politikus mellett.

Bár hivatalosan két független jelölt csapott össze a Miskolctól tíz kilométerre fekvő, 4700 lakost számláló Ongán, valójában a hétvégi időközi önkormányzati választásokon dömpingszerűen érkező fideszes győzelmekkel ellentétben ez a voksolás lényegében kormánypárti vereséggel zárult.

A polgármesteri széket – 95 darab, azaz 6 százaléknyi szavazatkülönbséggel – elnyerő Trizsi Zalán ellenfele ugyanis az a Takács László volt, aki mellett Koncz Zsófia fideszes országgyűlési képviselő is kampányolt. Trizsi 837 szavazatot kapott (53,01%), míg Takács 742-t (46,99%).

Koncz még vasárnap, a hajrában is támogató bejegyzést tett közzé Facebook-oldalán, melyben gratulált a barátjaként emlegetett Takácsnak az elmúlt évtizedekben Ongáért végzett kulturális és hagyományőrző munkájáért, egyben sok sikert kívánt neki. Azóta az eredményekről már nem posztolt közösségi oldalán.

(Kiemelt kép: Koncz Zsófia Facebook-oldala)



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



8 Comments

  1. Névtelen
    2022.06.27. 20:24

    Ez esetben Trizsi „lényegében ellenzéki”, akkor Onga második Miskolc és egyék meg amit főztek.

    2
    2
  2. Névtelen
    2022.06.27. 20:43

    Mit tét miben kultúra mikor még a múzeumba se mehet inkább be mert ötös kivételt tét igen egyesek nek jó lét von hogy ő nyerte von de másnak nem és ne. Árul szól a polgarmesterseg én szerintem hogy múzeumot csinálok még saltobi hanem mind máshol segíteni az em béreket ára nem képesek kontinentális házat ni mert drága úgy tesznek nahát ezeket ken még nézni nem babákat csináltatok az emberek nek nem ezkel hanem segítség ken de kíván csi leszek ér az új polgár.estere mit fog tenni mert macin Tibor se volt jó csak akkor volt jó a cigányok neki is mikor szavazni keletet remélem ez fog teni valamit mert még jacotersincs it mert még asztal kötetek a falu egere mert úgy volt ked von bölcselet csinál tatai démon odase vihetünk a gyerekeket mer úgy tesznek meg telt

  3. Névtelen
    2022.06.27. 21:02

    Régi polgármestereknek hosszú az árnyéka.

    1
    1
  4. Névtelen
    2022.06.27. 21:49

    reménykedjetek!
    majd…azon leszek…rajtam nem fog múlni….mindent el fogok követni…szerintem kell, hogy legyen…hozzájárulok…siettetem…van rá forrás… stb., stb., stb.
    😛

  5. Névtelen
    2022.06.27. 23:21

    Zsófika, már az áprilisi választáson is kevés lett volna, ha nincs az a bődületes pénzeső (ami messze meghaladta az ország lehetőségeit, de hát nyerni kellett bármi áron!), meg a vidéki emberek felé meglévő hatalmas médiatúlsúly, amiben az ordas háborús hazugságokat és a „katonákat akar küldeni az ellenzék”riogatást nyomatni lehetett!

    4
    1
  6. Névtelen
    2022.06.28. 06:51

    mennyémán magadnak esély-körös
    tegnap is volt bőven parlamenti blöff özön

    Akkor a Pityuka magyarázata sem jó? 😅🤣😂😅

    “Azt, hogy ki tud többet nyújtani a választópolgároknak az egyik napról a másikra való megélhetésben, biztonságérzetben, Orbán Viktornak hitték el, nem nekünk, ez a legfontosabb tanulság – mondta Ujhelyi István, a Magyar Szocialista Párt európai parlamenti képviselője. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a pártja újjászervezésének tervéről, a Horn Gyula-féle cölöpökről, az Esély-körök megalakulásáról, az önállóság vagy együttműködés dilemmájáról és a lájkvadászat csődjéről is.
    Ujhelyi István az Arénában

    Azt írta május 5-én, hogy az ellenzéki oldalnak őszintén be kell ismernie, „nem értjük az ország másik felét”. Biztos, hogy a másik felét? Ha a Mi Hazánkot is odaszámítjuk, akkor a jobboldalnak bőven kétharmad fölött van a választás után a támogatottsága, és valószínűleg a szuverenista politikának is, mert ez egy hangsúlyos elem volt a kampányukban.”

  7. Mahir Kara
    2022.06.28. 10:23

    Helyesen újhülye! Szoci gazember hitű, aljas, hataloméhes!

  8. Névtelen
    2022.06.28. 10:54

    Mi az, hogy Koncz Zsófia jelöltje?

    Ja, csak a szokásos sz@rkeverő bolsevik nagyotmondás

    Szerintem meg az új polgármester Schadl György jelöltje. Csak akad valami közös fénykép…. 🤣😅😂😛

    „Az új városvezető korábban dolgozott az Ongai Polgármesteri Hivatalban, az államigazgatásban mint szociális szakügyintéző, illetve önálló bírósági végrehajtóként is. Ezt követően tért vissza az önkormányzati szférába, jelenleg Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában dolgozik jogi ügyintézőként. 2019-ben már sikert aratott az ongai önkormányzati választáson, hiszen képviselőként szavaztak neki bizalmat a helyiek.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük