A tehenek senkit ne tévesszenek meg, ez itt kérem egy raklapüzem, amit 50 millió forint EU-s támogatásból hozott létre a hangzatos nevű „Többet Együtt Egymásért Roma Alapítvány. Helló bazmegye
A tehenek senkit ne tévesszenek meg, ez itt kérem egy raklapüzem, amit 50 millió forint EU-s támogatásból hozott létre a hangzatos nevű „Többet Együtt Egymásért Roma Alapítvány”. Az alapítványt a fulókércsi polgármester vezeti. A pénzt 2018-ban kapták, de a fal nélküli, bádogtetejű tákolmányon és egy szemtelen propagandafilmen kívül semmi jele nincs, hogy akár egyetlen raklapot is legyártottak volna. A cégjegyzék és az alapítványi beszámolók szerint a kapott pénzt a következő évben el is verték „személyi költségekre”, majd néhány milliós további költségvetési támogatáson túl más bevételük nem is volt. Van viszont egy gyönyörű honlap, egy trükkös videóval, amelyben csak egészen közeli snittet látunk arról, ahogyan valaki egy fűrészgépet kezelget.
A leharcolt fűrészgépet meg is találtam egy önkormányzati telek sarkában. A tehenek állítólag pár hete költöztek a “raklapüzembe”, miután volt egy kisebb botrány abból, hogy korábban az önkormányzati tulajdonú teljen tartották őket.
A polgármester amúgy maga is roma, ez még súlyosabbá teszi a tetteit. Korábban beszámoltam arról, hogy hogyan vették meg a fiai és adták el rögtön az önkormányzatnak azt a telket, amelye egy másik EU-s pályázatból házaknak kellene állni (nem állnak, pontosabban ötből egy készült el), illetve arról is, hogyan inzultálták azt a fulókércsi lakost, akik fel mert szólalni nyilvánosan a visszásságok miatt.
Amúgy az átlagosnál is nagyobb nyomorban élő faluban – nyilván a tolXXX polgármester közreműködésének köszönhetően is – 75 százalékkal nyert a Fidesz áprilisban.
Bár az ellopott összeg nem kirívóan nagy, ez az egész annyira felháborító, hogy feljelentést teszek és az OLAF-nál is jelzem majd a történetet. Ne felejtsük el: ezt a projektet a fideszes kormány tisztviselői rendben találták. Ez a projek már sokszázadik bizonyíték arra, hogy amíg nincsen Európai Ügyészség, mindent el fognak lopni, amit az EU küld.
Akinek van még kedve, olvasson bele az 50 milliós projekt hivatalos leírásába is. kicsit túltolták, a kedvencem a vállalatirányítási szoftver, de sok szép dolog van még leírva:
“Projekt szakmai megvalósításával összefüggő tevékenységek: a) társadalmi vállalkozási modell adaptálása, kialakítása, bevezetése b) célcsoport toborzása c) célcsoporttag képzése: ca) célcsoport gazdasági szerepvállalásához kötődő egyéni fejlesztő tevékenység, munkaerő-piaci szolgáltatások, tréningek, képzések a célcsoport felkészítésére, mobilizálására, motiválására cb) tevékenység/szolgáltatásbővítéssel, fejlesztéssel összefüggő képzések, továbbképzések célcsoport tagok részére d) célcsoporttag foglalkoztatása (10 fő hátrányos helyzetű) Projekt szakmai megvalósításával összefüggő tevékenységek: a) társadalmi vállalkozási modell adaptálása, kialakítása, bevezetése b) célcsoport toborzása c) célcsoporttag képzése: ca) célcsoport gazdasági szerepvállalásához kötődő egyéni fejlesztő tevékenység, munkaerő-piaci szolgáltatások, tréningek, képzések a célcsoport felkészítésére, mobilizálására, motiválására (18 fő) cb) tevékenység/szolgáltatásbővítéssel, fejlesztéssel összefüggő képzések, továbbképzések célcsoport tagok részére d) célcsoporttag foglalkoztatása (6 fő hátrányos helyzetű) Az alábbi választható, önállóan nem támogatható tevékenységek megvalósítása van tervbe véve: a) Termék/szolgáltatásbővítés, fejlesztés aa) a szervezet projekt keretében fejlesztett termékeivel és szolgáltatásaival kapcsolatos szakmai tanácsadás igénybe vétele, ab) eszközbeszerzés: – társadalmi vállalkozási modell bevezetéséhez illetve kialakításához, társadalmi tevékenység végzéséhez szükséges eszköz(ök), termék/szolgáltatásfejlesztéshez kapcsolódó eszköz(ök), – információs technológia-fejlesztés, beleértve az online megjelenés, webshop, e-kereskedelem és egyéb e-szolgáltatások, modern vállalatirányítási és termelési környezet kialakításához kapcsolódó komplex vállalati infokommunikációs fejlesztések, üzleti alkalmazások támogatása: – új hardver, – új munkavállaló felvételéhez kapcsolódó munkaállomás kialakítása (monitor, számítógépes konfiguráció), munkaeszköz beszerzése, – szoftver (beleértve: alapszoftver, speciális egyedi fejlesztésű szoftver). b) Piacra jutás támogatása ba) piaci megjelenés (vásárokon, kiállításokon való részvétel) bb) piacra jutás érdekében marketing tevékenység, a termékek népszerűsítése bc) marketingeszközök elkészítése, beszerzése c) A munkahely(ek) kialakításához, a munkavégzés ellátásához, a termék/szolgáltatásbővítéshez, fejlesztéshez szükséges és indokolt mértékű, nem engedélyköteles infrastrukturális beruházás d) Szakmai működés fejlesztése da) tevékenység ellátáshoz szükséges minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsíttatása e) Szakmai megvalósító képzésen való részvétele ea) érzékenyítő, társadalmi felelősségvállalás szakmai továbbképzés munkaviszonyban foglalkoztatott szakmai megvalósítók részére. f) Szemléletformálást segítő helyi akciók a társadalmi felelősségvállalás keretein belül (helyi közösségi cél megvalósítása érdekében) fa) helyi közösség cselekvőképességének erősítése (közös akciók szervezése) fb) helyi kulturális események szervezése, támogatása, fc) társadalmi vállalkozás projektben kitűzött céljaival és tevékenységeivel összefüggő társadalmi hatásmérés, a szervezet tevékenységeinek, eredményeinek széleskörű, részletes megismertetése érdekében. g) Honlap kialakítása, fejlesztése ga) domain név regisztráció, a hozzá tartozó webtárhely egyszeri díja és honlapkészítés (a tevékenységek kizárólag együtt támogathatóak) honlappal még nem rendelkező támogatást igénylő esetében, gb) honlap fejlesztése honlappal rendelkező támogatást igénylő esetében.