Meg kell az ilyen eseteket előzni, a polgárok, járókelők figyeljenek egymásra, segítsék egymást.

Ugyanakkor véleménye szerint lépésekre lenne szükség a hasonló esetek megelőzése, a közbiztonság javítása érdekében. Megemlítette, hogy véleménye szerint ebben a város vezetésének lenne feladata. Ugyanis rossz a közvilágítás és kamerákra is szükség lenne, a lépcső melletti bozótosban, áthatolhatatlan területen nem csak hajléktalanok, hanem droghasználók és akár bűnözők is megbújnak.

– Ha ezt a bozótos, sövényes, átláthatatlan helyet, ami a bűnözés táptalaja elválasztanák a lakóövezettől egy kerítéssel már sokat javítana a helyzeten, nem tudnának lesből támadni, elbújni, elmenekülni. Kamerákra is szükség lenne, és komoly probléma a rossz közvilágítás. Este az embernek a telefonjával kell világítani, hogy ne essen el, régi lámpatestek vannak itt, és azoknak sem működik egy része. Ezzel kapcsolatban levelet írtam Szopkó Tibor alpolgármesternek és a terület önkormányzati képviselőjének is, várom a válaszukat az ügyben és remélem, hogy történik valami pozitív irányba – mondta el.

Nagy megkönnyebbülésnek nevezte, hogy rács mögé került az illető, remélik megfelelő büntetést kap. Hozzátette a megtámadott kismama állapota stabil fizikailag és lelkileg is, ami köszönhető annak, hogy olyan családi, baráti közösségben él, amely támogatja, szereti. Ez sokat segít az eset feldolgozásában.

boon.hu