Skip to content

Autós hajtott a bicikliversenyzők közé Pannonhalmán, volt, aki nagyon összetörte magát

Az öt bicikliben keletkezett anyagi kár nagyjából 30 millió forint.

Rekordnagy mezőnnyel rajtolt idén Pannonhalmán az országúti kerékpárosok versenye: 82-en indultak el a 160 kilométeres távon. A verseny elején öten ugrottak el a mezőnytől, azonban egy figyelmetlen autós – a rendőri jelzés ellenére – eléjük fordult, nem tudták elkerülni vele az ütközést – számolt be az RTL Híradója.

Gönczy Gergő hatalmasat esett az autós miatt, ő a csatornának így mesélte a történteket: „emlékeim szerint az autó indexelés nélkül és szemlátomást anélkül, hogy belenézett volna a tükörbe elkanyarodott balra miközben mi előztük és emiatt négyen csapódtak az oldalán”.

Orosz Gergő a következőket mondta: „mi 60 km/h feletti sebességgel érkeztünk és akár tárcsafékes, akár sima patkófékes kerékpárokról beszélünk, nem tudunk megállni egy méteren belül hatvanötről sehogy”. Orosz kisebb sérülésekkel megúszta a bukást, Gönczy viszont nem: kitört a kerékpárja vázából egy darab, a horzsolásokon túl pedig súlyos sérüléseket szedett össze:

„van még két törött bordám és egy kulcscsontom és egy enyhe agyrázkódásom, kicsit meghúztam az arccsontomat, de az nem annyira vészes csak kicsit nehezen rágok majd” – mesélte.

Az autó 66 éves sofőrje ellen eljárás indult, az anyagi kár az öt biciklin pedig nagyjából 30 millió forint. A bringásokat azonban a sérüléseken és az anyagi káron túl más hátrány is érte: nagyon fontos pontokat buktak el a bajnokságban.

A magyar bajnokságot a nőknél a címvédő Vas Kata Blanka, a férfiaknál pedig az elmúlt két Giro d’Italia-n remekelő Valter Attila nyerte.

 

 



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



3 Comments

  1. Névtelen
    2022.06.26. 08:07

    Valter néni, Valter néni, ennyire nem szabad szurkolni!

  2. Névtelen
    2022.06.26. 12:59

    Ez a következménye, hogy minden idióta jogsit kap, a pontrendszer gyakorlatilag rég megbukott, mert a kutya se ellenőriz, és hogy 20.000 forintért akár az autópálya rossz oldalán is kocsikázhatunk.

    1
    1
    • Névtelen
      2022.06.26. 15:40

      Arturha, Drótszamária királya derék szamaragjának, Sir Láncalógnak a kommentjét olvashattátok jobbágyok. 🙂

      2
      1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük