Skip to content

Szinay Csaba és Zurai Rajmund az U20-as Eb-n versenyez

Szinay Csaba és Zurai Rajmund az U20-as Eb-n versenyez

Június 27-től Rómában kerül megrendezésre az U20-as birkózó Európa-bajnokság, ahol a DVTK két tehetsége, Szinay Csaba (82 kg) és Zurai Rajmund (77 kg) is szőnyegre lép. A főszereplőket és a szakosztály vezetőjét, Szinay Attilát a közel sem megszokott felkészülésről és a célokról kérdeztük a versenyzők olaszországi indulása előtt.

Szinay Csaba és Zurai Rajmund az U20-as Eb-n versenyez

A diósgyőri birkózók tavasszal vívták ki a válogatott kerettagságot és szereztek kvótát a korosztályos Európa-bajnokságra, ami június 27-től egy héten át Rómában zajlik majd. A miskolci versenyzők azonban az U20-asoknál még fiatalnak számítanak, ugyanis Szinay Csaba elsőévesként versenyez a 82 kilogrammosoknál, míg Zurai Rajmund másodévesként lép majd szőnyegre 77 kg-ban. Ha nem is ebben a korcsoportban, de korábbról mindketten rendelkeznek már rutinnal nemzetközi szinten, hiszen a 2017-es belgrádi serdülő kontinensviadal óta rendszeres résztvevői a korosztályos világversenyeknek.

Az U20-as birkózó válogatott négy hetes edzőtáborral készült a BOK Csarnokban és Dunavarsányban a közelgő Eb-re, ami egyik piros-fehér birkózónak sem a megszokott módon zajlott. Zurai Rajmund az érettségik miatt készült más ütemben a válogatottól részben külön, míg Szinay Csabának egy sérülés miatt került kérdőjel az Eb mellé pár napig. Ám ennek ellenére mindketten a maximumot szeretnék nyújtani Rómában a magyar válogatottban.

– Jól sikerült a felkészülés – kezdte Szinay Csaba. – A négy hetes edzőtábor mind a négy hetén ott tudtam lenni, viszont a harmadik hét végén egy fejlefogást követően megsérültem. Kicsit megijedtem abban a pillanatban, hogy ez akár most az Eb véget is jelentheti, de végül kiderült, hogy csak a lengőbordám tört el, ami nem gátol abban, hogy birkózzak a fajdalmon kívül. Rómában ezért néhány szituációt próbálok majd elkerülni, mert vannak olyan helyzetek, amikor fáj, de szerintem az adrenalin miatt még az is előfordulhat, hogy nem fogom érezni. Elsőéves versenyzőként a három korosztályt összefogó mezőnyben az edzőm szerint a tisztes helytállás a cél, de én szeretnék erre egy kicsit rácáfolni és egy szebb eredményt elérni. Célom az, hogy a maximumot, és még egy kicsit annál is többet ki tudjak adni magamból, és ha ez megtörtént, akkor nem leszek csalódott.

– Az egy hónapos felkészülési tábor első hétében volt az érettségim, ám amint végeztem azonnal mentem az edzőtáborba, és még szerencsére az írásbelik is jól sikerültek – vette át a szót Zurai Rajmund. – Két hetet tudtam Pesten készülni, ahol az első hét keményebb volt. Akkor inkább az alapozásé volt a főszerep erősítéssel, sok futással és kondival, míg a második héten már birkóztunk rendesen, ami egy kicsit lazább volt, hogy ne legyen izomlázunk. Ezen a héten Dunavarsányban folytatódott volna az edzőtábor, de nekem a szóbeli érettségik következtek. Emiatt a 77 kg-ban indulok a 72 helyett és nem kellett fogynom, így most közérzetileg is jobban érzem magam és erőm teljében vagyok, viszont a nemzetközi mezőny is erősebb itt, mint 72 kg-ban. A célok sok mindentől függenek, ha kapok egy jobb sorsolást az első ötbe betudok ugrani, de ha kicsit kedvezőtlenebb, akkor is szeretnék mindenképpen meccset nyerni és a nyolcba bekerülni.

– Csabának egy porcdarab tört le a lengőbordájáról. Több orvossal is konzultáltunk és az a döntés született, hogy indulhat és ez természetesen nem veszélyeztet semmit. Nem lesz száz százalékos, vannak fájdalmai, de birkózó, nagyon elszánt és motivált – értékelt Szinay Attila szakosztályvezető. – A mezőnyt nem nagyon ismerjük, hiszen a pandémia alatt nem volt világverseny. Azóta jöhettek újjak, de lehettek kiesők is, ám egy Eb mindig komoly dolog, úgyhogy biztosan erős lesz a felhozatal. Az hogy az U20-as korosztályban egyikőjük sem a legidősebb nagy dolog, fiatalon lépnek ki ebbe a mezőnybe a 77- és 82 kilogrammban. Magyarországon nem volt sem Rajmundnak, sem Csabának idősebb vetélytársa, aki le tudta volna őket győzni, és ez az egész diósgyőri sportnak is jó, ha korosztályos válogatottjaink vannak. A fiúk mindketten már többször jártak utánpótlás világversenyeken és akár a következő U20-as Európa-bajnokságon is indulók lehetnek. Ezúttal a nemzetközi mezőnyben a tapasztalat- és rutinszerzés mellett a tisztes helytállás lehet a cél és aztán meglátjuk, hogy mit hoz esetleg az aznapi forma.

Zurai Rajmund szombaton utazik Rómába és hétfőn lép szőnyegre a 77 kg-os súlycsoportban, ahol sikeres szereplés estén még kedden is jelenése van. Szinay Csaba vasárnap érkezik meg Olaszország fővárosába és kedden kezdi meg a 82 kilogrammosok közt a küzdelmet, ahol, ha jól teljesít másnap is birkózhat.

Az Európa-bajnokságról élő közvetítést szőnyegekre bontva a Nemzetközi Birkózó Szövetség honlapja ad regisztrációt követően.

U20-as Birkózó Európa-bajnokság – Róma

Június 27 – Július 3

77 kilogramm (hétfő és kedd)

Zurai Rajmund

82 kilogramm (kedd és szerda)

Szinay Csaba



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük