Hollósy Madár Bandi. Kiemelt fizetést kapnak majd a Miskolc Holding Zrt. igazgatóságának tagjai is…

Hollósy András, a Fidesz–KDNP frakciószóvivője.

Veres Pál ellen szavaztak

„Komoly feszültség alakult ki a tervezett polgármesteri és alpolgármesteri fizetésemelések, valamint a város cégeit tömörítő Holding felügyelő bizottsági elnökének és tagjainak tiszteletdíj-emelése miatt a csütörtöki miskolci közgyűlésben” – magyarázta a politikus.

Mint hangsúlyozta, a baloldali koalíció több tagja nemmel szavazott a polgármester és az alpolgármesterek fizetésének emeléséről szóló előterjesztésre, így nyíltan Veres Pál ellen fordultak. „A bizalmatlanságot jól mutatja, hogy a közgyűlésben meglévő baloldali többség ellenére is csak másodjára tudták elfogadni a Miskolc Holding Zrt. felügyelőbizottsága tagjainak díjazását is, ami átlagosan duplája, de vezetői szinten háromszorosa az eddiginek. Kiemelt fizetést kapnak majd a Miskolc Holding Zrt. igazgatóságának tagjai is. A Fidesz–KDNP elfogadhatatlannak tartja, és eleve elutasította, hogy a miskolciakat érintő radikális megszorítások és díjemelések mellett jelentős fizetésemelést szavazzanak meg maguknak a városvezetők.”

Drasztikus díjemelések

Elhangzott, hogy a csütörtöki közgyűlésen a baloldali városvezetés az infláció mértékét legalább kétszeresen, bizonyos esetekben négyszeresen is meghaladó mértékben, azaz drasztikusan emelte meg a városi gyermek- és szociális intézményekben fizetendő közétkeztetési tarifákat.

Hollósy András azt is kiemelte, hogy a csütörtöki döntések értelmében jelentősen emeli a baloldal a parkolási díjakat is Miskolcon. A zónás és kombinált parkolóbérletek ára átlagosan 25 százalékkal lesz drágább. A temetkezési szolgáltatások díjai is emelkednek, átlagosan 26,5 százalékkal kerülnek majd többe.

boon.hu

Fotó: Régi miskolci holdingosok