Skip to content

Völner Pál ügyvédje indítványozta Varga Judit kihallgatását

Völner Pál ügyvédje indítványozta Varga Judit kihallgatását

Varga Judit kihallgatását indítványozta a korrupcióval gyanúsított Völner Pál ügyvédje – írja a 24.hu. Papp Gábor szerint ez azért volna fontos, mivel védence olyan kérdéseket kapott az ügyészségtől, amelyekre csak volt főnöke tudna válaszolni. Ilyen például, hogy a minisztériumban, illetve a tárca alá tartozó egyéb intézményekben kiket miért neveztek ki, vagy váltottak le a posztjukról. Az ügyvéd közölte a portállal, hogy egyelőre nem reagált az ügyészség az indítványára.

Az ügyészség által feszegetett kérdések és Varga esetleges beidézése azért lehet izgalmas, mert a vád szerint Schadl György azért szállított csúszópénzeket rendszeresen Völnernek, hogy az államtitkár elintézze, hogy a megfelelő végrehajtók nyerjenek kinevezést. Eközben a kormány és Varga Judit pedig úgy tesznek, mintha az igazságügyi tárcának és legfőképpen a miniszternek nem lenne semmi köze az ügyhöz. Vargának a kinevezések hátterével kapcsolatos kérdésekre adott válaszai talán árnyalnak majd valamit ezen az elkülönülésen.

Fotó: Archív


               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



3 Comments

  1. Névtelen
    2022.06.24. - 09:08

    Értelmes ember olyan helyen keresne extraprofitot, ahol van.
    Számtalan példát lehetne hozni, nézzük pl. a szemüveg businesst,
    egy nagyker áron 25 ezer forintos keretért az optikusnál 70-80.000 forintot fizetünk.

  2. Névtelen
    2022.06.24. - 10:12

    fordítva ülsz a lovon
    az optikusok nem könyvelnek “kreatívan”
    Mi bajod van például a MOL közteherviselésével?

  3. Névtelen
    2022.06.24. - 10:17

    Aha. Kértél már bocsánatot?
    Értelmes ember nem felejti el az energiaszolgáltatók privatizációjának Suchman-féle szerződéseibe foglalt nyolcszázalékos garantált haszon biztosítását sem .😡

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Északhírnök