Dobogós helyért száll vízre a DVTK kajakosa

A Diósgyőri VTK kajakosa, Orosz Adrienn is tagja annak a magyar válogatott keretnek, amely a mától vasárnapig Szerbiában sorra kerülő U23-as és ifjúsági kajak-kenu Európa-bajnokságon képviseli hazánk színeit. A piros-fehérek kajakosa az U23-as korosztályban, 200 méteren, egyesben áll rajthoz a péntek délutáni előfutamban, azzal a céllal, hogy a döntőbe jusson. A belgrádi kontinensbajnokság amolyan felvezető erőpróbája az idei korosztályos világbajnokságnak, amelyre szeptemberben, a szegedi Maty-éren kerül sor.

– Adrienn utolsó éves U23-asként áll rajthoz az Európa-bajnokságon, és a szakma, közte mi is, éremesélyesként számol vele – mondta edzője, Orosz Sándor. – Az itthoni válogatóversenyeken harcolta ki a részvételt, részben azzal, hogy a felnőtt magyar bajnokságon ebben a számban, női K1 200 méteren, a második helyen végzett.
Orosz Sándor azt is elmondta, hogy Orosz Adrienn szereti ezt a számot, és kedvencében érmet akar szerezni.