Egyik életcélom Janinak életjáradékot kiharcolni valamelyik sport- vagy állami szervezetnél.
A házában nincs vezetékes víz. A környéken, ahol él, nincs munka. Közmunkásként dolgozik, havi 66.000 forintot kap. Van egy cicája, akit mély szeretettel szeret. Van egy szerelme, akit igaz szerelemmel szeret.
Ha úgy vesszük, szegény ember, minden fillért be kell osztania.
Ha úgy vesszük, akkor viszont gazdag.
Mert a futás mindig elrepíti a legmagasabb boldogságba.
Az autója 24 éves. 800.000 kilométer van benne. Egy versenyen nyerte. Nyert egy ugyanolyat a következő évben, az szolgáltatja az alkatrész utánpótlást. Minden futócipőjét megtartja, ha lukas, nem számít, de még azt is tudja hasznosítani, amelyiknek levált a talpa.
Ha úgy vesszük, szegény ember, mert nem telik neki modern sportruházatra.
Ha úgy vesszük, akkor viszont gazdag.
Mert a legszakadtabb ruhában is jobban fut, mint bármelyikünk.
Fancsalon lakik, Borsod megyében. A helyi vállalkozók támogatják, sajttal, tejjel, pár ezer forinttal. Figyelnie kell a betevőre, mert havi több száz kilométert fut, ami üzemanyag nélkül nem megy. Mondhatja bárki persze, hogy minek fut, ha nincs meg hozzá a háttere.
Szegény ember, hiszik róla azok, akik ezt gondolják.
Gazdag ember, hisszük róla mi, mert a futás iránti szenvedélye mindenkinél szívósabbá teszi.
Bogár János 58 éves. Minden idők legjobb magyar ultrafutója. Hatszor győzött a Bécs-Budapest Szupermaratonon, voltak olyan edzései, amikor délelőtt tolt 60 km-t 3:40-es tempóban, majd délután még egyet futott: 10 km-t maxon.
1991-ben ő nyerte a legendás Spartathlon ultrafutóversenyt Görögországban.
2021 őszén visszatért a kultikus megméretésre, 30 év után.
1982-ben rendezték az első Spartathlont.
Jani 2022 őszén vissza szeretne térni a 40 éves születésnapját ünneplő eseményre.
Egyik életcélom Janinak életjáradékot kiharcolni valamelyik sport- vagy állami szervezetnél.
Ameddig ez nem valósul meg, addig a magam módján támogatom.
Egy kérdésem van: kit motivált eddig Jani és miben? Kérlek titeket, írjátok meg kommentben.
Aki pedig tud, az utaljon neki, hogy ott lehessen Görögországban idén is, és vissza tudjon térni a dupla Spartathlonra, az Authentic Phidippides Run-ra az ősz második felében.
BOGÁR JÁNOS K&H BANK 10402726-77565152-49551000
Köszönöm nektek, tiszta szívemből!