Osváth nem mondja meg, mennyibe kerül a fűnyírás idén Miskolcon

A fűnyírással kapcsolatban kérdéseket tettünk fel a polgármesteri hivatal sajtóosztályának. Más dolgok mellett arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyibe kerül idén a fűnyírás, ez mennyivel több (kevesebb), mint tavaly. Kérdeztünk az ehhez a tevékenységhez rendelkezésre álló dolgozói állományról, gépekről, eszközökről. A fűnyírás ütemtervéről és a végrehajtás helyzetéről is kértünk tájékoztatást.

Végül közérdekű adat­igénylés keretében a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. ügyvezetője, Osváth Zoltán (képünkön)válaszolt, de például arra a kérdésünkre, hogy mennyibe kerül a fűnyírás, nem adott választ. Megtudtuk viszont, hogy a város intenzív kategóriájú közterületein hat, az első kategóriájúakon négy, a külterjes területeken kettő, a gondozatlan területeken pedig egy fűnyírást, illetve az utóbbi esetében kaszálást terveznek az őszig tartó nyírási idényben.

Van, ahol még nem vágtak

Az ügyvezető tájékoztatása szerint az ütemterv teljesítése kérdéseink feltevésének időpontjában a következőképpen alakult:

„Az intenzív kategóriájú területeken a harmadik, első kategóriájú területeken a második, a külterjes kategóriában az első kaszaláson vannak túl.” Az úgynevezett gondozatlan területeken – a közlés szerint – nem kezdték el még a zöldterület ilyetén rendezését. Nem sikerült azonban megtudnunk, hogy ezek a kategóriák voltaképpen a város mely területeit fedik le konkrétan, vagy akár példaszerűen.

boon.hu