Miskolc rendszerváltozás utáni első egyházi gimnáziuma a keresztény értelmiség képzését tartja küldetésének

Ünnepi szentmisével és gálaműsorral emlékeztek meg 2022. május 27-én a miskolci Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium 30 éves jubileumáról a Mindszenti templomban, majd a Művészetek Házában. A szentmisét dr. Ternyák Csaba egri érsek celebrálta. Dr. Juhász Hajnalka KDNP-alelnök, egykori fráteres diák is köszönetet mondott volt oktatóinak. Az ünnepséget követő napon az országos hírű Fráter Kórus az öregdiákok szereplésével adott műsort Regős Zsolt karvezetésével az alma materben.

– Miskolcon a rendszerváltozás után a Fráter-gimnázium volt az első egyházi iskola. A jogszabályi változások 1989-ben tették először lehetővé, hogy az egyházak visszaigényelhessék az államosításkor elvett ingatlanjaikat oktatásra – emlékezett vissza Mariscsák István alapító igazgató. – A Szatmári Irgalmas Nővérek közül akkor még éltek Miskolcon. A volt tanítványaik, akik a tanítóképzőjükben végeztek, kérték, hogy indítsák újra régi iskolájukat. A nővérek mellett megkeresték a püspöki helynököt is a Mindszenti Plébánián. Csoba Tamás, a megyeszékhely akkori kereszténydemokrata polgármestere szintén támogatta a kezdeményezést.

„”
„Családias hangulatban, három osztállyal indult el a gimnázium” – Mariscsák István

Kalandos kezdetek

Családias hangulatban, három négy évfolyamos osztállyal indult el a gimnázium. https://www.boon.hu/helyi-kozelet/2022/06/krisztusi-korban-a-miskolci-frater-gimnazium