Nagy leépítésekre készülnek a járási és megyei kormányhivataloknál

A kormányhivatalokon spórolhat jövőre a kormány

Nagy Márton gazdaságfejlesztésért felelős miniszter még a 2023-as költségvetési tervezet bejelentése előtt arról beszélt, hogy a kormány idén és jövőre is több mint 500 milliárd forintot tervez spórolni saját magán, hogy az extraprofitadó mellett ezzel is megtölthesse a rezsivédelmi és honvédelmi alapokat. A miniszter akkor azt mondta, hogy a minisztériumok költségvetését csökkentik majd, ez viszont egyáltalán nem olvasható ki a jövő évi költségvetési tervezetből.

Népszava viszont kiszúrta, hogy a költségvetési javaslatban szerepel, hogy a kormány a 2023-as hiánycél elérése érdekében létszámleépítéseket tervez a központi költségvetésből finanszírozott szervezeteknél. A lap szerint ezzel nagyjából 30 milliárd forintot spórolna a kormány.

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete szerint pedig a legnagyobb leépítésekre nem a központi kormányzatban, a minisztériumoknál és háttérintézményeiknél, hanem a járási és megyei kormányhivataloknál számítanak.A szakszervezet elnöke, Boros Péterné szerint egyre több jelzést kapnak, hogy komoly leépítéseket terveznek a 37 ezer embert foglalkoztató kormányhivataloknál. Leginkább a vidéki hivatalokat érintené a kirúgási hullám, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében például tíz százalék fölötti leépítésről beszélnek, míg a budapesti kormányhivatalokhoz nem nyúlnának hozzá.

A kormányhivatalok már most sem tölthetik föl a nyugdíjba vonuló kollégák helyeit, sok területre pedig már most sem találni vidéken szakembert, építési hatósági ügyekkel foglalkozó mérnököt például lasszóval kell összefogdosni az állami fizetésért. A szakszervezet szerint a leépítés híre különösen rosszul érinti az ország keleti felében lévő kormányhivatalokat, amelyeket kifejezetten leterheli az ukrajnai menekültekkel kapcsolatos adminisztráció.

A Miniszterelnökség a Népszava kérdésére azt válaszolta az ügyben, hogy „a kormány elkötelezett a bürokráciacsökkentés mellett. 2018-ban egy nagy létszámleépítést már végrehajtottunk. Továbbra is az a célunk, hogy kizárólag csak annyian dolgozzanak a központi közigazgatásban, mint amennyire feltétlenül szükség van.”

Fotó: Archív

14 Responses

    1. Kizárt.A kriza korszak hivalati ejtőernyőseit, meg az itt kommentelgető szolgákat is megtartják.

  1. Magyarországon nincsenek megszorítások! 😀
    Senki nem veszíti el a munkahelyét! 😀
    Kezdhetnék Csöbör Katalinnal, Kiss Jánossal, Alakszai Zolival stb…..

    4
    1
  2. ezt mondja a kriptokomcsik legényegylete meg a bolsevik öreg tyúkok klubja
    Dobrevgrádban?

    Számoljunk. 35 ezer kékszemre szavazó, 26 ezer gombszemre szavazó.
    Ha, minden negyedik szavazót elveszítette az ellenzék (ápr.3 mérése),
    akkor…egál ???

  3. A legszebb, hogy az úniós minimálbér emlegetésekor az amöba fideszes elkezd aggódni a vállakozók miatt, hogy az miből termeli ki (:D) mert védeni kell a megváltó döntését. Aztán megy a kocsmába, hogy a qrva anyját az összes mercisbéenvés köcsög tolvaj szlovák rendszámos senkiházinak … Pedig a malac dolga nem a vétózás lenne, hanem körülmények megteremtése, hogy ezt ki tudják termelni az emberek …

  4. ettől különben szidalmazza a patás ördögöt a cigány luvnya a méltányossági segélyt követő 3. nap.

    Erőlködj még!

    Annyira zseniális az összefogás. Hogy sikerült ennyi barázdált agyú eftásat összeterelni egy csapatba?

    „hogy ezt ki tudják termelni az emberek …” Igen, Suchman elvtárs. garantált volt a profit. Kitermelték az ámberek.

  5. Látom IQ versenyhátrányod van.
    Mi van Korózs elvtárssal? Tényleg magához emelte Karácsony Gergely?

  6. Micsoda? A kormányhivatal létszámleépítés KAMU?
    Menjél már! Mit vársz a FOS-tól, a független objektív sorosnyalizók-tól?

    1. Persze hogy kamu…Csak nem lehet betölteni a megüresedett helyeket Az nem leépítés nem igaz?Az hogy 1,5 órát kell várni az ügyintézésre a kormányablakban annak meg semmi köze ehhez ugye?14 ablakból 4 nél van ügyintézés. Üdv a valóságban birka.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű