Potocskáné a Jobbik ügyvezető elnöke

2

„A Jobbik elnöksége tudomásul vette és elfogadta Jakab Péter lemondását” – írják a párt csütörtök esti közleményében. A párt vezetése délután döntött arról, hogy a közeljövőben tisztújítást írnak, ahol új elnököt választanak, de ennek még nincs nyilvános időpontja.

Addig is Potocskáné Kőrösi Anita lesz az ügyvezető elnök, Lukács László György, Kvárik Anita, Ander Balázs, Z. Kárpát Dániel, Dudás Róbert és Magyar Zoltán pedig maradnak alelnökök.

„A Jobbik belső ügyeinek rendezéséről a tisztújításig nem kívánunk további nyilatkozatot tenni, tisztelettel kérjük a sajtó munkatársait ennek tudomásul vételére.”

 Potocskáné Kőrösi Anita, a Jobbik képviselője napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. október 25-én.  Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Jakab Pétert ugyan 70 százalékos többséggel választották újra egy hónappal ezelőtt, szerdán mégis lemondott, mert szerinte „az új elnökség nem kívánja a tagság útját járni”, a szükséges döntések meghozatalához nem biztosítják számára a többséget, és ezzel kivették a kezéből a Jobbik irányítását.

8 Responses

  1. én 1 parlamenti felszólalását se láttam -szürke nulla nő Potocskáné Kőrösi Anita – ezért kellett a Jobbik megsemmisítéséhez A ZSIDESZNEK IS! -Nádassy József

      1. Igen, a bolond megmondja az igazat. Egy autóbiznisz sXXXXXXXXXXX ugyan mit vártok? Még jobban elpotocskolja a maradékot.

  2. Jól van kislányom, megnyugszik a Jóska bácsi a Jakab felemenőinek emlegetése után és magához veszi a Gyöngyösi listát.???

    „„Orbán a börtönválogatott csapatkapitánya lesz, nem a Fidesz frakcióvezetője”

    2021 szeptember 1., szerda 6:03

    Jakab Péter több közvélemény-kutatás szerint a legnépszerűbb ellenzéki miniszterelnök-jelölt.
    Szerinte az emberek ki vannak éhezve a közvetlen kommunikációra, és azért hatásos, amit csinál, mert ő ezt adja meg nekik, amellett, hogy beviszi az egyszerű emberek hangját a parlamentbe.
    Kiáll az MSZP-s Tóth Csaba mellett a Zuglóban induló Hadházy Ákossal szemben,
    nincs túl jó véleménnyel a Kétfarkú Kutya Pártról,
    és minden fideszes vezetőt elszámoltatna.
    „Anyaaaaaaa, kép! Gyere!” – kiabálta egy óvodásnak tűnő kislány péntek este a rákoskeresztúri városközpontnál, ahol épp Jakab Péter, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje és Szilágyi György, a párt képviselőjelöltje tartott utcafórumot. A fő fellépő persze Jakab volt, a kislány is vele akart közös képet.”

    1
    1
  3. „Jakab Péter , az Ellenzék Pallosa, a hős Burgonya Lovag, a Parizer-rend
    lovagkeresztjének jogos tulajdonosa, Böszménk legjobb tanítványa
    hosszas elszánt küzdelmet követően elvesztette a magyar politikai
    valósággal vívott ádáz háborúját”

    Elvtársak! Énekeljük el az Internacionálét.

    „Gépezetfűtés .Szép út volt kapitány! ???

    https://www.youtube.com/watch?v=dXm9rJZf_fM

    2009. március 21-én Gyurcsány Ferenc az MSZP kongresszusán bejelentette lemondását. Ez várható volt, viszont mi már éppen tettük el a kamerát, amikor felhangzott a jól ismert dallam…”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű