Egy nyugdíjas török postás és a gyönyörű fehér hattyú közel négy évtizede elválaszthatatlan barátok. Milliók szívét hódította már meg a rendhagyó történetük.

Amikor Recep Mirzan észrevett egy sérült hattyút 1984-ben, még fogalma sem volt arról, hogy ez a nap egy gyönyörű barátság kezdete lesz.

Barátaival egy autóban ült épp, amikor felfigyelt a madárra, aki az üres mezőn törött szárnnyal álldogált. Mirzan gyorsan kapcsolt, hogy ha otthagyja a hattyút, akkor a biztos halálára szavaz, ezért megállította a kocsit és betette a madarat. Hazavitte és ápolni kezdte a szárnyaszegett hattyút.

„Szeretem az állatokat, ezért arra gondoltam, hogy haza kell vinnem magammal ahelyett, hogy rókák prédájaként otthagynám. Megszoktuk egymást, sosem válunk el.” – mesélte védencéről a férfi.

Miután a madár szárnya helyrejött, nem is próbált elrepülni. Inkább megbarátkozott a nyugdíjas postás farmján élő többi állattal. Recep Garipnak nevezte el a hattyút, akivel barátsága 37 éve töretlen.

 

„Jön, amikor hívom. 1984 óta nem hagy el, még az áradások idején sem. Sokkal életerősebb volt, most már megöregedett. Ha meghal, csinálok majd neki egy szép kis sírt, de persze azt remélem, hogy még sokáig élhetünk mindketten.”

Garipnak saját ketrece van, a legtöbbször abban éjszakázik. Napközben nagyon elfoglalt, mindenhova követi a barátját.

Néhány éve a férfi elvesztette a feleségét. Gyásza közben még több időt kezdett szeretett madarával tölteni. Szinte gyermekeként szereti, mivel saját utódja sajnos nem született.