Női ejakulációnak vagy squirtnek nevezik azt a jelenséget, amikor

… a női testből a húgycsőnyíláson át izgalom hatására áttetsző és/vagy fehéres színű váladék távozik. A váladék mennyisége az alig észrevehetőtől az ágyneműt is alaposan átnedvesítő volumenig épp annyira változó, mint amennyire az is, hogyan távozik a folyadék. Kutatások szerint ugyanis eleve két típusa is van a nők ejakulációjának. A pornóból inkább a spriccelős, hígabb testnedv távozása lehet ismerős, míg sokaknál inkább lassúbb folyású, sűrűbb váladék jelenik meg. És hát olyanok is vannak, akik semmi ilyesmit nem tapasztalnak.

Egyelőre nem tudni pontosan, hogy a nők mekkora hányada él át ilyesmit, mindenesetre különböző felmérések valahova 10 és 54 százalék közé teszik a squirtölő nők arányát. Egyes kutatók szerint valójában minden nő squirtöl, de sokuknál olyan csekély a távozó váladék, hogy ez nem tűnik fel egyik félnek sem. Azt, hogy ennél pontosabb adathoz jussunk, nehezíti, hogy sokan vannak olyanok, akik szégyellik, ha ilyesmit élnek át, ezért inkább hallgatásba burkolóznak.

Tényleg pisi?

Nagyon röviden megfogalmazva: igen, vagy legalábbis majdnem. A vizelethez hasonlítja nemcsak az a tény, hogy a hólyagban gyűlik fel távozás előtt, de a két dolog összetétele is nagyon sokban hasonló. (Idekívánkozó érdekesség egyébként, hogy a sperma is tartalmaz némi vizeletmaradványt, alapvetően azért, mert mindkettő a húgycsövön keresztül távozik a szervezetből.) A váladékot a G-pont közelében található mirigyek termelik, és a folyadék a húgycsövön át távozik.

Érdemes tudni erről, hogy alapvetően a vizeletünknek is jelentős része víz, az egyéb oldott anyagok mennyisége körülbelül 5 százaléknyi. Ha squirtölsz, és zavarba ejt, hogy erre egyfajta pisilésként gondolj, fogalmazhatunk úgy is, hogy ilyenkor javarészt víz, kisebb részben pedig a vizeletben is megtalálható oldott anyagok (kálium, jód, klór stb.) ürülnek a szervezetedből.

Orgazmus és squirt együtt jár?

Nem feltétlenül. A nők egy jelentős része eleve squirt nélkül ér el orgazmust, és a squirtölő nők is sokszor arról számolnak be, hogy az orgazmusuk és ennek a váladéknak a távozása nincs teljesen szinkronban, sőt még csak nem is jár együtt hasonló érzésekkel. Emellett olyanok is vannak, akik számára inkább kellemetlen érzés az ejakuláció. Életünk során egyébként is sokat és sokszor változhat, hogy testünk hogyan reagál az ingerlésre, sőt a fogamzóképes korban lévő nők esetében menstruációs ciklusuk is befolyásolja, hogy szexuális ingerlés hatására squirtölnek-e vagy sem. Összegezve: bár az orgazmus és a squirt is szexuális izgalom hatására jelentkezik, a kettő között nincs ok-okozati kapcsolat, egymástól függetlenül is megjelenhetnek, és egészen más érzésekkel is járnak, legalábbis azoknak a nőknek a beszámolói szerint, akik átélték már.

Mire jó?

Ezt igazából még nem tudjuk pontosan. Túl azon, hogy a nők egy részének rendkívül jó érzés, egyelőre nem teljesen világos, hogy milyen élettani funkciója lehet. Egyes újabb kutatások arra mutatnak, hogy a squirtölésnek lehet fertőzéseket megelőző hatása. Ugyanis a kéjnedv, éppúgy, ahogyan a vizelet, segíthet kimosni a húgycsőből a szex közben odakerülő baktériumokat, amelyek kellemetlen fertőzéseket okozhatnak. A szex utáni pisilés egyébként is jó ötlet: amint kicsit lelohadtál orgazmus után, kényelmesen fogsz tudni pisilni, és ezzel tényleg segíthetsz a fertőzések megelőzésében. Nem kizárt, hogy tényleg ez áll a háttérben, ugyanakkor ha így van, furcsa, hogy miért nem általánosabb  jelenségről van szó. Hozzáértők szerint ez csak egy a lehetséges olvasatok közül.

Tanulható?

Vannak, akik soha nem squirtölnek, és olyanok is, akiknél rendszeres ez az élmény. Azt, hogy a szervezeted hogyan reagál az ingerekre, magadnak kell kitapasztalnod, és azt is fontos tudnod, hogy teljes értékű a szexuális életed úgy is, ha nem éled át a női ejakulációt. Mindenesetre ha szeretnéd kipróbálni, vannak tippek, amelyek segíthetnek. Sok nő számol be arról, hogy nagyobb eséllyel éli át az élményt, ha a partnere vagy ő a G-pontját ingerli. Ehhez már mi is adtunk tippeket, érdemes a kézi munkára helyezni a hangsúlyt. https://divany.hu/eletem/2019/12/14/noi-ejakulacio-squirt/?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link