Skip to content

Felmondott az Index ukrajnai haditudósítója és négy másik ember is távozik a laptól

Felmondott az Index ukrajnai haditudósítója és négy másik ember is távozik a laptól

Az Index vezérigazgatója szerint az nem tömeges felmondás, ha öten felmondanak.

Távozik az Indextől Kiss Dániel, aki az orosz-ukrán háború kitörése után két hónapon át tudósított Ukrajnából – írja a Média1. A lap szerint a haditudósító miután hazajött, szinte azonnal felmondott.

Szintén elhagyja az Indexet Gerencsér Tamás és Neuzer Imre is, valamint egy-egy munkatárs a gazdaság és a kultúra rovatból is. A Media1 megkereste az ügyben Starcz Ákost, az Index.hu Zrt. vezérigazgatóját és arról érdeklődtek, mi áll a tömegesnek tűnő felmondások hátterében.

Starcz megerősítette a távozásokat a lapnak, ugyanakkor azt is elmondta, szerinte ez nem számít tömeges felmondásnak, mivel „egy közel százfős szervezetben teljesen természetes, hogy változnak a csapattagok”. A vezérigazgató szerint a távozások egymástól független okokból, több hetes időbeli csúszással következtek be.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük