A történelemben másodszor van női miniszterelnöke Franciaországnak

Emmanuel Macron francia köztársasági elnök Elisabeth Borne eddigi munkaügyi minisztert nevezte ki miniszterelnöknek hétfőn.

 Elisabeth Borne  Fotó: LUDOVIC MARIN/AFP

Jean Castex miniszterelnök – április óta tudható – lemondásának benyújtása óta sejteni lehetett, hogy nő lesz az utódja, mert a szóba került utódjelöltek között olyan nevek voltak, mint Catherine Vautrin, Valérie Létard és Marisol Touraine.

A centrista-liberális Macron így két jobbközép miniszterelnök után egy inkább balra húzót nevezett ki miniszterelnöknek. Nem véletlenül, mint ahogy az sem véletlen, hogy egy jó technokrataként számon tartott volt munkaügyi minisztert, aki közlekedési miniszterként ügyesen vezényelte le az állami vasúttársaság reformját: Macron egyik fontos választási ígérete ugyanis a nyugdíjreform volt.

A 61 éves Elisbeth Borne munkaügyi minisztersége előtt volt a közlekedési és a környezetvédelmi tárca vezetője is Macron elnöksége alatt, korábban pedig vezette a párizsi metrócéget.

 Balra Borne, jobbra Edith Cresson  Fotó: JOEL SAGET, LUDOVIC MARIN/AFP

https://444.hu/2022/05/16/a-tortenelemben-masodszor-van-noi-miniszterelnoke-franciaorszagnak