A románok megint valamivel megelőztek bennünket

Bukarestben meglépik azt, ami az egyetlen lehetséges megoldás a parkolási káosz megszüntetésére: elkezdik elkérni a szolgáltatás valós árát.
Budapesten a parkolás azért káosz, mert a kerületi polgármesterek és erős emberek játékszere. Egyrészt a kerületi önkormányzatok kevés szabadon felhasználható bevételeinek egyike, amiért ölre mennek, másrészt a helyi lakosság szerzett jogként tart igényt az ingyenes közterülethasználatra, így a lakossági parkolás direkt szavazatszerző- avagy vesztő kérdés is egyben. Ezért a kerületek továbbra is azon agyalnak, hogyan biztosítsanak továbbra is ingyenparkolást a saját lakóiknak. A többi ügy, a P+R-ek, a közösségi közlekedés fejlesztése stb. azok mind fővárosi illetőségű ügyek, míg a parkolást a kerületi lobbi jó ideje kicsavarta a főváros kezéből.
A telex.hu cikke foglalja össze, hogyan próbálják Bukarestben átvágni ezt a gordiuszi csomót. Tanulságos.
„ezek nagyon kis összegek egy olyan jószágért, amely végül is mindenkié. A közterület olyan érték, amely mindannyiunké, és amikor ennyi autónk van, akkor ezt a kiváltságot élvezni, hogy szinte ingyen van parkolóhelyünk, nem hiszem, hogy indokolt. Ezért van itt az ideje, hogy egy kicsit megemeljük a parkolási díjat.”

17 Responses

      1. Minek? Elég ha röhög az ember az erőlködésükön.
        Egyébként félhülyék…
        Pereljenek be, akkor majd visszavonom… 🙂
        Tehát akkor már nem félhülyék. 😛

    1. Hja.

      „Tíz évre börtönbe megy Bukarest volt polgármestere | 24.hu |
      Pénteken tíz év nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság Sorin Oprescu volt bukaresti polgármestert „

      1. Hja. A VOLT polgármestere! Ott legalább büntetik a gazemberséget! Nálunk a börtön helyett uniós támogatást kapott egy tolvaj fideszes polgármester!

        https://24.hu/fn/gazdasag/2022/05/13/veres-margit-volner-pal-kegyelmi-kerveny-borton-helyett-unios-tamogatas/

        1. Jogerős Demszky OLAF jelentés utáni ítélete?

          „Demszky Gábor kertelés nélkül elmondta a véleményét, szerinte az OLAF teljesen lényegtelen, egy nulla, jelentései nagy része amúgy is baromság, és azoknak semmiféle jogi vonatkozásuk nincs és nem is lehet”

        2. Ácsi bácsi! A bakjegyek jelölve voltak.
          Veres Margitnál?
          Na, ugye!
          Elnézést Virág elvtárs!

    2. „telexnek az sem hiszem el amit kérdez”
      Ha a prosti srácok írta volna biztosan elhinnéd! 🙂

      1. „Első lépésként a Naftogaz élére olyan, az Egyesült Államokban kiképzett vezetőket ültetett, akik személyesen vele – Soros Györggyel – egyeztetettek a privatizáció, és az állami vállalat átszervezésérének lebonyolításáról.
        A joggal amerikai bábnak tekintett Zelenszkij pedig nem húzta az időt, hiszen 2019 májusi megválasztását követően már 2019 szeptemberében jóvá is hagyta az LLC Gas TSO of Ukraine Naftogazból történő kiválást.
        Ezzel pedig megvalósította Soros tervét és amerikai érdekeltségbe tolta át a stratégiai vállalkozást. Ha megnézzük a pozícióba került cégvezetőket, mindegyik erős amerikai kapcsolatokkal rendelkezik.”

    1. Téged pedig a csimpánzok a gondolkodásban! De légy büszke magadra, az ezüstérem is szépen csillog!
      🙂 🙂 🙂

      1
      1
      1. „Többet elérhetsz szép szóval és egy fegyverrel, mint pusztán szép
        szóval.”- Al Capone

      2. akár tízezer katona is állomásozhat.

        „Innen már nem kellett sok ahhoz, hogy eszükbe jusson a meggazdagodás útját jelentő ötlet, és meg is valósítsák azt: egyszerűen annyit tettek, hogy

        nem fejtették át a tartálykocsikból az összes gázolajat a generátorokba, hanem egy bizonyos mennyiséget mindig meghagytak.
        Kifelé természetesen senki sem tudta kipécézni, hogy a tartálykocsik nem teljesen üresen hagyják el a támaszpontot – hiszen eszébe sem jutott senkinek, hogy esetleg valamilyen turpisság zajlik a háttérben.

        A román dolgozók 2017 óta lopták az üzemanyagot
        Az amerikaiaknak végre feltűnt, hogy a generátorok nem bírják addig a terhelést a feltöltések után, ameddig kellene. Végül aztán kiderült, hogy ez azért van, mert nincs bennük elegendő üzemanyag, ezért aztán idén áprilisban feljelentést tettek, a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) pedig nyomozást indított az ügyben.

        A vizsgálat hónapokig zajlott, az ügyészek dokumentumokat gyűjtöttek, majd amikor kialakult a gyanúsítottak köre, megfigyelték és le is hallgatták őket – ez vezetett aztán oda, hogy

        novemberben sikerült lecsapni az üzemanyagtolvajokra, akik addig mintegy kétmillió dollár értékű üzemanyaggal károsították meg az amerikaiakat.
        Az Egyesült Államok hadereje 1999 óta használja a támaszpontot, idén tavasszal a bukaresti kormány 2,15 milliárd lejes közbeszerzési eljárást írt ki a bázis felújítására, amely során új kifutó – és gördülőpályát, rádiónavigációs rendszert és replülőszimulátornak otthont adó épületet is építenek.

        A felújítás után a támaszpont a térség egyik legnagyobb NATO-bázisa lesz, ahol akár tízezer katona is állomásozhat.”

  1. https://uploads.disquscdn.com/images/708688f21e0932418702fc4e4bc36118e3384efee365c07a304e81af1c613d6d.jpg

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű