A magyar kormány első ízben körvonalazta, mennyi pénz kellene neki, hogy lemondjon az orosz kőolajról. A spanyol El Paisnak adott nyilatkozatban Szijjártó Péter kijelentette, hogy 500-550 millió euróból lehetne átállítani a finomítókat, amihez nagyjából 4 év kellene. További 200 millióból pedig bővíteni lehetne az adriai vezetéket. Ám, mint kifejtette, az üzemanyagok ára 55 százalékkal ugrana meg. Közben brüsszeli illetékesek azon dolgoznak, hogy anyagi eszközökkel bírják jobb belátásra a magyar kormányt.

A miniszter szerint a magyar fél csak akkor áll be az új szankciók mögé, ha megoldják az felmerülő költségek ügyét. Ám nem lehet tudni, hogy minden tagállam belemegy-e a követelésbe, mint ahogy az sem biztos, hogy az engedmény láttán Budapest támogatja-e a megtorló lépéseket. De anélkül nem lehet jóváhagyni a csomagot. Ugyanakkor mind az EU, mind Magyarország cáfolja, hogy összefüggés volna a magyar fenntartások és a jogállami vita között, írja a Politico.