Tündéri…Védett területet adnának-vennének a Diósgyőri várnál, méghozzá potom pénzért

Egy budapesti lakás (jó, nem panel) áráért, 64,8 millió forintért kínálta volna eladásra a miskolci önkormányzat azt a közvetlenül a Diósgyőri vár mögött található, 15 718 négyzetméternyi, a köznyelvben ma már Tündérkert néven futó területet, amire a bérlő iparági források szerint akár 1 milliárdot is költhetett az elmúlt években. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság azonban jelezte, hogy a terület a biztonságos ivóvízellátás érdekében védett, így nem értékesíthető. Erről az önkormányzatnak is tudnia kellett, mégis meghirdette az ingatlant. Hogy miért, arról csak találgatások vannak. A területet bérlő cég mindenesetre ragaszkodik az ingatlanhoz, és keresi a megoldást a megtartására. 

A diósgyőri várra korábban már sok milliárdot költött az állam és az EU. A szakma megbotránkozására most éppen 17 milliárdért alakítják át a 200 forintos papírpénzről jól ismert középkori romokat, hogy a vár úgy nézzen ki, mint egy Disney-rajzfilmben szereplő kastély.

 

A mellette álló terület hasznosítása azonban igazi sikertörténetnek indult. A La Crema Kft. az akkor még fideszes vezetésű várostól 2016-ban vette bérbe a korábban hulladéklerakónak használt, rendezetlen területet. A cég komótosan kezdett hozzá a terület szolid parkosításához, átalakításához, és terveivel kapcsolatosan nem sok információt osztott meg a nyilvánossággal.

2020-ban közérdekű adatigénylést nyújtottunk be, amiből kiderült, a cég még évi 1,6 millió forint bérleti díjat is hajlandó fizetni egy területért, hogy ott százmilliókat elköltsön azért, hogy megvalósítsa a cégvezető extravagáns álmait a megtérülés minden reménye nélkül. Hiszen, mint a szerződésben szerepel, az önkormányzat bármikor felmondhatja a szerződést, és a bérlő semmiféle kártérítésre nem tarthat igényt.

A helyiek által Tündérkertnek ismert projekt népszerűnek bizonyult, az egész országban híre ment a látványosságnak, miközben számtalan, közpénzből kistafírozott, helyi turista-mágnesnek kikiáltott attrakció, mint például éppen a vár másik oldalán található Lovagi Tornák tere, kudarcnak bizonyult.https://atlatszo.hu/orszagszerte/2022/01/27/vedett-teruletet-adnanak-vennenek-a-diosgyori-varnal-meghozza-potom-penzert/