Fico: Nem Magyarország vagy Lengyelország, hanem Szlovákia a fekély Európa testén
A jelenlegi jegybankelnök, a volt államfő, az exbelügyminiszter és a volt rendőrfőnök ellen is büntetőeljárás indult Szlovákiában. Sőt a Tisztítótűz-akció elért Robert Fico bukott kormányfőig, akire egy olyan adónyomozó is terhelően vallott, akit az ő idejében neveztek ki. Jogállami működés ez vagy politikai leszámolás? Fico áldozatként állítja be magát, de alighanem nagy hibát követett el a napokban: elszólta magát egy gyilkosság ügyében.

Nem Magyarország vagy Lengyelország, hanem Szlovákia a fekély Európa testén

– erről beszélt nemrég a szlovák ellenzék egyik vezére, Robert Fico. A korábbi szlovák kormányfő azután mondta ezt, hogy a rendőrség és a speciális ügyészség április végén a pozsonyi parlamenttől kérte a mentelmi jogának felfüggesztését. A hatóságok Ficót bűnszövetkezet létrehozásával és támogatásával, hivatali jogkörrel való visszaéléssel, valamint adótitok veszélyeztetésével gyanúsítják. Ráadásul ezt a rendőrség és az ügyészség többnyire olyan tisztségviselők vallomása alapján teszi, mint például Ludovít Makó adófőnyomozó, akiket Fico, illetve legközelebbi szövetségese, Robert Kalinák akkori belügyminiszter nevezett ki.

A kormányfői tisztséget korábban háromszor is betöltő Ficónak és a háromszoros belügyminiszter Kalináknak bűnszövetségben elkövetett cselekményeket rónak most fel. A mentelmi joggal nem rendelkező Kalinákot már le is tartóztatták. Leegyszerűsítve a parlamenti vitát és az ügyészségi indítványt: maffiaállam kiépítése miatt állítanák bíróság elé a Smer-SD (Irány – Szociáldemokraták) politikusait. A Smer vezére a mentelmi jogáról való döntés nélkül is megjelent már a rendőrségen, de semmit sem mondott. A kihallgatás után viszont megjegyezte: azzal számol, hamarosan „melegítőt kell húznia”, vagyis le fogják csukni.

Ficót csak a parlament döntése után vehetik őrizetbe, amit a Tisztítótűz-akció nyomán indítványozott a rendőrség különleges egysége, a NAKA. A parlamentnek tehát szavaznia kéne Fico kiadásáról, de ezt a Smer nem hagyja: múlt csütörtök óta obstrukcióval, folyamatos és hosszú hozzászólásokkal lassítják képviselői a vitát, és arról beszélnek, hogy nincs jogállam Szlovákiában. Fico szerint a kormánykoalíció fél a választásoktól, ezért a rendőrséggel akarja „megsemmisíteni” az ellenzéket. Mire a kormányoldal azt hangsúlyozza, hogy ha a parlament kiadja a volt miniszterelnököt a bűnüldöző szerveknek, akkor is bíróság dönt a letartóztatási kérelemről.

Fico hívei a NAKA-t a vitákban a Gestapóhoz hasonlították, a legnagyobb kormánypárt, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) vezetőjét, Igor Matovic pénzügyminisztert, volt miniszterelnököt pedig Hitlernél is rosszabbnak titulálták egy múlt csütörtöki pozsonyi tüntetésen, ahol a tömeg azt kiabálta: „Nem adjuk Ficót!”, ami szép teljesítmény, hiszen négy éve Pozsonyban és még harminc városban tartottak óriási tüntetést, azzal a jelszóval, hogy „Elég volt Ficóból!”.

PETER LAZAR / AFPRobert Fico

Fico tudja, hogy ki ölte meg Ján Kuciakot?https://24.hu/kulfold/2022/05/04/szlovakia-tisztitotuz-robert-fico-robert-kalinak-andrej-kiska-jan-kuciak-gyilkossag/