A magyar kormány támogatásával 2024-re megépülhet a Kassai Labdarúgó Akadémia

Kassa Tóváros részében, egy 8,2 hektáros területen, a magyar kormány támogatásával a következő két évben megépülhet a Kassai Labdarúgó Akadémia.

Az FC Košice – amibe 2019 végén vásárolta be magát a Leisztinger Tamáshoz tartozó Arago Csoport – sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy sikerült megvásárolni a létesítménynek otthon adó földterületet, amin a magyar tulajdonú Slovak Sport Development s.r.o. finanszírozásában és beruházásában, a magyar kormány támogatásával valósul meg a projekt.

 Leisztinger Tamás és Orbán Viktor találkoznak a DVTK labdarúgó-edzőközpontjának átadásán Miskolc Diósgyőr városrészében 2016. április 10-én  Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI

Az akadémia építése a tervek szerint 2023 első negyedévében indul és 2024 közepére készül el, az FC Košice utánpótláskorú labdarúgói akkor vehetik birtokba az európai színvonalú intézményt – írja az MTI.

„Terveink szerint hat nagy pályán fejlődhetnek majd az FC Košice utánpótláskorú labdarúgói. A pályákhoz természetesen modern kiszolgálóegységek is tartoznak majd. A látványterveket ma bemutattuk, a végleges tervek is nemsokára elkészülnek” – mondta Sántha Gergely, az FC Kosice felügyelőbizottságának elnöke.

„A labdarúgó akadémia építésének megkezdése fantasztikus hír nemcsak a klubunk, az FC Košice számára, hanem a futballt szerető kelet-szlovákiaiak számára is. A komplett infrastruktúra felépítésével joggal kerülünk majd be az ifjúsági labdarúgás élvonalába Szlovákiában. Ma elkezdhetjük élni azt az álmunkat, ami 4 évvel ezelőtt, a klub alapításakor született – európai színvonalú akadémia felépítése, amely a legmagasabb szintű képzést kínálja a fiataloknak, akik majd klubunkat és városunkat képviselik. Őszinte hálával tartozunk magyar partnereinknek, akik nélkül ezek a célok csak beteljesületlen álmok maradnának” – mondta Dusan Trnka, a klub elnöke.

Jaroslav Polacek főpolgármester azt mondta, örül, hogy az FC Košicénél tevékenykedő magyar befektetőknek köszönhetően a keleti nagyváros így is gyarapszik.

Hetey Ágota, Magyarország kassai főkonzulja azt mondta, a modern sportkomplexum megépítése óriási lépés a szlovákiai futballnak és a magyar-szlovák kapcsolatoknak.
„A magyar kormány elkötelezett azt illetően, hogy Közép-Európa országai csak együtt tudnak választ adni a mai kor kihívásaira. A kormányok, a diplomaták és a politikusok csak a megfelelő politikai hátteret tudják nyújtani, a munka dandárját a magántőke és a társadalmi kapcsolatok végzik és valósítják meg. Kassa egy kiváló helyszín ehhez, ahol örömmel várják a magyar befektetőket, és hogy mindez a sport felé irányul, ismét a jövőbe és az utánpótlás fontosságába vetett hitet erősíti meg” – mondta.

3 Responses

  1. Egy biztos. Semmiféle átgondoltság, semmiféle modellezés, hatásvizsgálat nem fog történni a döntések előtt. Maximum a közvéleményt fogják megkutatni, hogy a fidióta választó haszonállatnak mi lenne a kedves döntés. És annak megfelelően ontják a hülyeséget, ahogy most is. Magyarország pedig már nem Romániával, hanem Bulgáriával fog harcolni, hogy ki van ki mögött. A fidióta választó fáji barmok pedig éljeneznek a hordának és közben guberálni és koldulni Szlovákiába járnak, mert ott jobb az élet és olyat is kidobálnak, amit ők még tudnak használni. Sakk-matt. A mű elkészült és forog a közepén pedig Lucifer vigyorog.

  2. Telik a magyar adófizetők pénzéből! Szponzorálni kell a minielnök beteges hobbiját!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű