Skip to content

Ukrán nagykövet: Olvastuk Ferenc pápa szavait, úgyhogy találkozót kértünk a kormánytól

A lengyel kormány Magyarországra is eljutott #StopRussiaNow plakátkampányának bemutatóján készített rövid interjút a budapesti ukrán nagykövettel az Azonnali. Ljubov Nepop arra a kérdésre, eljutott-e hozzájuk is az információ a háború május 9-i befejezéséről, úgy reagált: olvasták Ferenc pápa nyilatkozatát, ezért találkozót kezdeményeztek a kormánnyal.

A katolikus egyházfő a Corriera della Serának azt mondta: a magyar miniszterelnök, amikor találkozott vele, azt mondta neki, hogy az oroszok tervei szerint a győzelem napjára vége lesz a háborúnak.

„Tudjuk, hogy sokszor a partnereinknek több információjuk van, mint nekünk, és nagyon fontos lenne, hogy mi is megkapjuk őket, hiszen fontos lehet a háború befejezéséhez, hogy tudjunk hasonló tervekről” – mondta Ljubov Nepop. Több kérdésre is úgy reagált, hogy hivatalos információkat szeretnének kapni, nem pedig sajtóhírekre alapozni a véleményüket, ezért is kértek találkozót.

A külügyminisztériummal együttműködünk, néha kapunk találkozót, néha nem”https://hvg.hu/itthon/20220503_ukran_nagykovet_orban_viktor_ferenc_papa#rss



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Egy hozzászólás

  1. Vagyok aki vagyok
    2022.05.04. 14:35

    1.) Aki a pápához megy, az gyerekkorában komp akart lenni, de nem komplett.
    2.) Aki leáll dumálni a komával politikáról, az lsd. fentebb.
    3. Aki ilyen pöcs tolmáccsal dolgoztat, saját helyett, (aki) ami összekeveri a II.vh végét az ukrán véggel, az mint fentebb.
    4. Aki hitelt ad a már agyzakkant vatikáni bolondgaucsó mekegésének, na az a legnagyobb marha.
    5. És nem, a látogatónál pillanatnyilag nincs jobb, csak balf@szok, a látogatottnál pedig nincs feleslegesebb a Földön.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük