Francia és szlovén választások: mindkét országban elbuktak a magyar kormány által támogatott jelöltek
Marine Le Pen Franciaroszágban némileg tudott javítani, de még így is simán kikapott Emmanuel Macrontól. Janez Janša párja, az SDS egy nemrég alakult formációval szemben maradt simán alul Szlovéniában.Franciaországban alacsonynak számító, 72 százalékos részvétel mellett zajlott vasárnap az elnökválasztás második fordulója, amelybe a regnáló, centrista-liberális Emmanuel Macron mellett a szélsőjobboldali Marine Le Pen jutott be.

Öt évvel ezelőtt is ez a két jelölt futott versenyt a második fordulóban. Akkor Le Pen a voksok 33,9 százalékát gyűjtötte be, Macront 66,1 százaléknyian választották.

2022-ben némileg faragott a hátrányából a Nemzeti Tömörülés jelöltje, de ez még így is kényelmes győzelmet jelent Macronnak: utóbbi 58,5 százalékot, előbbi 41,4 százalékot kapott a france24.com tudósítása szerint.

Érdekesség, hogy 2,2 millióan (a második körös választók 4,57 százaléka) élt azzal a jogával, hogy elment választani, de egyik jelöltre sem szavazott.

Márciusban a hvg derítette ki, hogy Marine Le Pen kampányát a magyar MKB hitelezte, amely a Budapest Bankkal és a Takarékbankkal egyesülve hamarosan kormányzati szuperbankká alakul. A szélsőjobboldali jelölt 10,6 millió euró kölcsönt vett fel az MKB-tól.

Szlovéniában is bukott a magyar kormány szövetségese

Janez Janša, Szlovénia eddigi jobboldali populista miniszterelnökének pártja, az SDS a szavazatok 23,53 százalékát gyűjtötte be a tegnapi választáson, így simán kikapott a mindössze néhány hónapja alakult, Robert Golob vezette Szabadság Mozgalomtól, amely zöld-baloldali témákkal kampányolt, és 34,5 százalékot szerzett, derül ki a derül ki a Politico cikkéből.

Az SDS Janša vezetésével igyekezett a magyar kormánypártot másolni. A médiapiacot igyekezett minél inkább „magyarosítani”, ebben pedig kapott is segítséget Magyarországról. A TV2 tulajdonosa, Vida József megvásárolta a szlovéniai Planet TV-t, később aztán rádióvásárlási tervei is voltak.

Egészen odáig jutott a magyar kormány terjeszkedése Szlovéniában, hogy az ottani nemzeti bank adatai alapján Magyarország volt a legnagyobb külföldi befektető az országban, másfélmilliárd eurót is meghaladó összeggel.

A Fideszéhez hasonló médiabirodalmat részben Habony Árpád körein keresztül építették volna Szlovéniában, azonban nemrégiben ezzel kapcsolatban a Telekom Slovenija, az SDS, a Novatv24.si és több természetes személy ellen hűtlen kezelés és hivatali visszaélés vádjával feljelentést tett Jani Möderndorfer, az SDS illegális pártfinanszírozásásnak kivizsgálására létrejött bizottság alelnöke.

forbes.hu