Ezek mennek a Facsén

11 Responses

  1. Ráadásul, ő az egyetlen hölgy a KDNP frakcióban (de lehet, hogy az egész pártban?), mert sokkal több tagja nincs a pártnak, mint az egész frakció! 🙂

    9
    1
        1. Nyugi van! Most jópárat akciósan lehet majd kapni. 12 egy tucat.

          „Az MSZP leköszönő társelnöke lát jó elemeket Ujhelyi István javaslatai között, de nem tagadná meg az elmúlt 33 évet.
          Az MSZP távozó társelnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában hangsúlyozta: az elmúlt négy évben stabil alapokat tudtak összerakni, azonban jelezte:
          Fájdalmas lesz a következő pár nap, le kell építenünk, de a hálózatot meg tudjuk őrizni, ami gerince volt a mostani kampánynak is.
          A politikus kifejtette: azért nem indul újra a társelnöki pozícióért, mert a politikai ars poeticája az ellenzéki együttműködés létrehozása volt, ezután pedig nehéz lenne úgy a saját közössége elé állni, hogy eddig ebben hitt, a választók nem igazán támogatták, de „most van egy új ötlete”.

          Tóth Bertalant kérdezték Ujhelyi István indulásáról is. Elmondta: a megújulás, akár a brandben, akár a mozgalmi jellegben, támogatható cél, de a közösségnek együtt kell mozdulnia. A képviselő nem gondolja, hogy meg kellene tagadni az elmúlt 33 évet, és jelezte: a házszabály miatt, ha meg is változik a párt neve, a frakcióé MSZP marad.”

  2. Ennek a nagypán utcának soha nem lesz vége, már 130 évnél régebben tart a vérfürdőjük, végtelenül hosszabbítanak az árvái a világnak, mint babilon nincsen kecske népei.

    1. Nem látok itt egy KDNP-s nevet sem

      „Andráska Gergely:Balázs Tamás:Benedek Fülöp:Bujnóczki Sándor:Csonka Gábor:Deme Gábor:Fürst György:
      Gulyás G. Gábor:Gyarmati Mihály:Hagyó Miklós:Hámori Csaba:Hunvald György:Kabai Károly:Kaszab Csaba:
      Katus Ferenc:Karakasev Anna:Kemecsei Árpád:Kodela László:Kövecses Gábor:Krausz Csaba:Kulcsár Attila:
      Kullai Tamás:Marsovszky Balázs:Nyékes Béla:Őri Andrá:Páva Zoltán:Pénzes Sándor:Petrohai Barnabás:
      Pintér István:Rácz Péter:Szabados József:Szabó Gábor:Szabó Loránd:Szarvas Attila:Vadász János:
      Verók István:Walter Dezső:Weiszenberger László:Wieszt János:Zuschlag János:”

  3. Ízlések és pofonok. Akinek van tartása, inkább szégyellné, mint büszke lenne rá

  4. Azért kiváncsi lennék a frakción belüli “mozgasara” :))) Bár egy ilyen tisztességes keresztény kormányban csak rossz az, aki rosszra gondol…:)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű