A magyar növekedési kilátásokat is csökkentette az IMF

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) azzal számol kedden publikált Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) című jelentésében, hogy a magyar bruttó hazai termék (GDP) az idén 3,7 százalékkal, jövőre pedig 3,6 százalékkal nő. Az októberi jelentésében még 5,1 százalékos növekedést várt 2022-re az IMF a tavalyi 7,1 százalékos bővülés után.

Az infláció a tavalyi 5,1 százalék után idén 10,3 százalékosra gyorsulhat az októberben várt 3,6 százalékkal szemben; jövőre az ütem 6,4 százalékra lassul az előrejelzés szerint. A munkanélküliségi ráta a tavalyi 4,1 százalékról idén 4,3 százalékra nő, 2023-ra 4,2 százalékra csökken.

Lengyelország az IMF prognózisa szerint az idén a magyarországival megegyező, 3,7 százalékos gazdasági növekedést ér el a tavalyi 5,7 százalék után. Októberben az IMF 5,1 százalékos GDP-növekedést várt 2022-re. Jövőre a lengyel gazdaság növekedése 2,9 százalékra lassulhat. Lengyelországban az infláció a tavalyi 5,1 százalék után idén 8,9 százalék, jövőre 10,3 százalék lehet. A munkanélküliségi ráta a tavalyi 3,5 százalék után idén 3,2 százalékra, jövőre 3 százalékra mérséklődhet.

Ukrajnáról az IMF azt közölte, hogy jelenlegi becslései szerint idén 35 százalékkal zsugorodhat a GDP a tavalyi 3,4 százalékos növekedést követően; az IMF más mutatóra nem adott előrejelzést.

Az IMF előrejelzése szerint Oroszország GDP-je a tavalyi 4,7 százalékos növekedés után idén 8,5 százalékkal, 2023-ben további 2,3 százalékkal csökkenhet. Az infláció a tavalyi 6,7 százalékot követően az idén 21,3 százalék, jövőre 14,3 százalék lehet. A munkanélküliség a tavalyi 4,8 százalékról idén 9,3 százalékra nő, a ráta jövőre 7,8 százalékra mérséklődik. (MTI)

Fotó: Frissen választott képviselő

9 Responses

  1. És?
    már 1982-ben eladtátok az országot

    „A jogszabály mai napon (2022.IV.20.) hatályos állapota

    1982. évi 6. törvényerejű rendelet

    Az alapokmány szerint az IMF korlátozás nélkül vásárolhat Magyarországon ingatlanokat, lakásokat, házakat, cégeket, üzemeket, vállalatokat – tehát bármit, ami megvehető és privatizálható adósság fejében. Egy másik passzus mentesíti a valutaalapot minden bírósági és hatósági eljárás alól. Ez a mentesség vonatkozik a szervezet valamennyi vezetőjére és alkalmazottjára. A magyar bíróságok az IMF-tulajdonok bérlőivel szemben sem járhatnak el. Az IMF minden vagyona, jövedelme, követelése és itteni ügylete teljes adó-, vám- és illetékmentességet élvez”

  2. Mindent értek, csak azt a karikát nem, amit Csöbör visel a nyakában.

    A körkörös védelem a Cuclib körkörös zsákutcája ellen?

    Nem rossz, nem rossz.

  3. Az ellenzéki összefogás előnye:

    „Már lassan 20 napja annak, hogy történelmi vereséget szenvedett el a baloldal.
    Lemondott pártelnökök száma: nulla!”

    MZP meg nem tud lemondani, hiszen egy ……….

    1. savanyú szőlő a szőlő, mi?

      Te csak törődj a vörös szőnyeggel, a rezesbandával, szűzlányokkal.

      Rokker és Szabolcs visszatért az önkormányzati munkához. Hegyeket fognak
      elhordani. Még a Hegedűs Andrea hegyeit is elhordják, szolidaritásból.
      Addig meg dúdolgasd Cseh Tamást.

      „Fordítsuk hű, de remek,
      fordítsuk, hű, de remek,
      feje tetejéről a talpára Hegelt,
      passzolj még egy cigarettát.

      Kérlek titeket most szóljon az, akinek kóla kell,
      máma a büfés néni előbb indul el,
      bocs, srácok!

      Kapd el a klubvezetőt,
      nem árt, ha megkérded őt.
      kételyeidre frappírozott választ,
      ha valaki adhat, csak ő.

      Egy világ nézeti klub
      tág teret nyújtani tud
      a vitakészség alakulásához,
      plusz még itt a sikerélmény.”

  4. https://uploads.disquscdn.com/images/75b2709e9862e803f3eacdb84ecf66b0cb85bc0e6d721ce761ba3db2c434e858.jpg?w=800&h=701

  5. Vidéken a penészgombákat ez sem érdekli. Nekik jó a közmunka során az árokban megdögölni. Csak kannás bor legyen, napi cigi, egy dugás a fogatlan asszonnyal és isten tartsa meg a jó miniszterelnök urat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű